Gazdaság
adocsalas(3)(960x640).jpg (Array)

Adócsalás miatt nyomoznak a makói iskolaszövetkezet két vezetője ellen

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 06. 26. 09:30

550 milliót nem fizettek be.

Korábban a témában:

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség két férfi ellen, mert egy makói székhelyű iskolaszövetkezet vezetőiként 550 millió általános forgalmi adó megfizetését mulasztották el, tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a főügyészség a vádlottakat üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a vádlottak 2012-2013-ban egymást követően voltak elnökei egy makói székhelyű iskolaszövetkezetnek, amely munkaerő-közvetítéssel foglakozott. Egy dunántúli székhelyű cég megbízásából munkavállalókat toboroztak, főként multinacionális cégeknek, és az ezzel kapcsolatos szerződéseket a szövetkezet nevében a vádlottak kötötték.

Ők számlázták le a szerződések alapján a szövetkezetnek járó jutalékot, ennek áfavonzatát azonban nem vallották be, adófizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget, amivel 550 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. Miután elrendelték a szövetkezet felszámolását, a vezetők egyike a felszámoló többszöri felszólítása ellenére sem adta át a cég iratanyagait.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.