Gazdaság

Búcsúzóul szívnak még egy nagyot a gázszolgáltatók

Nem marad a piacon más lakossági gázszolgáltató, csak a nemzeti. Viszont ők csak tartozásmentes fogyasztókat vesznek át. De mi lesz azokkal, akiknek van tartozásuk? És mi lesz a több tízmilliárd forintos hátralékkal? Utánajártunk.

Pár napja az utolsó lakossági gázszolgáltató, a Tigáz is megadta magát, és jelezte, visszaadná egyetemes szolgáltatási engedélyét. Korábban már a Telekom, az E.ON, és a GDF SUEZ is hasonlóan döntött. Az ő mintegy 1,3 millió ügyfelük átvételére egyedül az Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz (ENKSZ) tartozó állami (MFB tulajdonú) Főgáz ajánlkozott. Kérelmüket nem túl nagy meglepetésre el is fogadta a Magyar Energetikai és Közműszabályozási hivatal (MEKH).

A Tigáznál még csak ott tart az ügy, hogy a hivatal vizsgálja az engedély visszaadásáról szóló kérelmet, de a forgatókönyv valószínűleg hasonló lesz. Vagyis a cég mintegy 1 millió (lakossági, közintézményi és kis cégekből álló) fogyasztója is átkerül az ENKSZ-hez tartozó Főgázhoz. Méghozzá tiszta lappal.

Csak tartozás nélkül

A fogyasztóknak egyelőre nincs teendőjük, az átállás az ígéret szerint zavartalan lesz, akárcsak a gázszolgáltatás. Legelőször a Telekom ügyfeleit veszik át, idén augusztustól, aztán jövő januárban az E.ON-osok jönnek, majd 2016. júliusban a GDF SUEZ-esek. A fogyasztók kapnak egy végszámlát, azt ki kell fizetniük a megadott határidőig, és már át is kerülnek a Főgázhoz

Nemrégiben, amikor még arról volt szó, hogy felkínálják a fogyasztóknak, szerződjenek át az állami szolgáltatóhoz, Németh Lászlóné a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára azt nyilatkozta, hogy az átszerződést csak azok kérhetik az ENKSZ-hez, akiknek nincs tartozásuk.

44 milliárd forint feletti a hátralék

Arra voltunk kíváncsiak, vajon mit jelent az, hogy csak tartozás nélkül veszik át a fogyasztókat. Vagyis, hogy mi lesz azokkal a háztartásokkal, akiknek van hátralékuk, esetleg nem is kevés. Vagy nem tudják kifizetni a végszámlát. Megkérdeztük a MEKH-et, hogy adataik szerint mennyivel tartoznak a lakossági gázfogyasztók. Kiderült, hogy bár egy év alatt majdnem negyedével kevesebb lett az időre ki nem fizetett számlaösszeg, így is még mindig 44 milliárd forint felett volt márciusban. S a hátralék nagyobbik része 90 napon túli adósság.

De ha a tartozókat nem veszik át, nekik akkor ki fog szolgáltatni? Vagy ha átveszik, mi lesz a tartozásukkal?

A hátralék marad a mostani szolgáltatók nyakán

Az ENKSZ-től kapott tájékoztatás szerint a földgázfelhasználók kétféleképpen kerülhetnek át a Főgázhoz. Egyrészt ahogy Németh Lászlóné is említette, a fogyasztó saját maga kérheti az átszerződést. Ebben az esetben a régi szolgáltató megtagadhatja a kereskedőváltást, ha a felhasználónak vele szemben tartozása van.

A másik lehetőség, ami most már minden fogyasztót érint az, ha az egyetemes szolgáltató felhagy a tevékenységével, és a MEKH az ellátásbiztonság szem előtt tartásával új egyetemes szolgáltatót jelöl ki. Ekkor, ha a fogyasztónak tartozása van, akkor a hátraléka a földgázellátásról szóló törvény szerint az átadó egyetemes szolgáltatónál marad. Ő pedig úgy juthat a pénzéhez, hogy a behajtásra jogi eszközöket vesz igénybe.

A FŐGÁZ-hoz tehát ilyen módon tényleg tiszta lappal, csak tartozás nélkül kerülhetnek át a fogyasztók – erősítette meg az ENKSZ, akárcsak azt, hogy a szolgáltatás folyamatos lesz. De ez nem azt jelenti, hogy a régi szolgáltató felé fennálló tartozás el van felejtve. Hiszen azt jogi úton behajtathatják az adósokon.

Tiszta lappal, hátrahagyott tartozással

Ez elég nagy szívás lesz a szolgáltatóknak. Aki ugyanis nem rendezi a számláját, mielőtt átkerülne a nemzeti szolgáltatóhoz, azon már az a nyomás sem lesz, hogy esetleg kikapcsolják nála a gázt, ha nem fizet. Hiszen akinek tartozik, az ezt már nem teheti meg. A jogi eljárás pedig idő, így a jelenlegi szolgáltatók várhatnak még egy darabig a milliárdjaikra. Kíváncsiak voltunk, mégis mire számítanak, mekkora veszteséget okoz ez nekik búcsúzóul. 

Az E.ON azt írta, a törvény adta lehetőségek mellett a követeléseiket minden esetben megpróbáljuk érvényesíteni. Jelenleg több tízezer ügyfelüknek van 30 napon túli tartozása (ebben a számban nincsenek benn az 1-30 nap közötti hátralékosok, viszont benne vannak az éven túli hátralékos ügyfelek is, az a 30 – 361 nap között hátralékosok.) A 30 napon túli tartozások összege több milliárd forint.

A kikapcsolt fogyasztóknál kicsit más a helyzet

A Tigáz hangsúlyozta, a kintlévőség-kezelésben mindig a társaság számára legkedvezőbb módszert választják. Azonban hogy mekkora veszteséget jelenthet nekik, hogy a tartozás náluk marad, és azt jogi úton tudják majd csak behajtatni, arra nem tértek ki. A 2014/2015-ös átlagos kintlévőségi adatokat sem tudták megadni, mivel a gázév még nem járt le. (A szezonalitás miatt ingadozik a kintlévőségállomány, fűtési szezonban magasabb, utána alacsonyabb).

A Tigáz megerősítette, hogy az ENKSZ-től kapott tájékoztatás helytálló, azonban hozzátették, hogy nem teljes. Felhívták rá a figyelmünket, hogy a földgázellátásáról szóló törvényben más is benne van. Nevezetesen az, hogy a fizetési késedelem miatt már kikapcsolt fogyasztók visszakapcsolásánál feltétel, hogy az átadó szolgáltató is hozzájáruljon ehhez a dologhoz. Feltéve, hogy a tartozást nem engedményezi átvevőre, vagyis ha az új szolgáltató nem veszi át a tartozásokat. Márpedig a Főgáz nem akarja átvenni a tartozásokat. Kérdés, megadják-e majd a mostani szolgáltatók az ő átvételükhöz a hozzájárulást. 

Kérik, hogy fizessenek

Legelőször a Telekom ügyfeleit veszi át a Főgáz, augusztustól. A cég azt írta a tartozásokat firtató megkeresésünkre, hogy a kiküldött részletes tájékoztató levélben egyebek mellett minden ügyfelüket megkérték, a lejárt határidejű számlákat mielőbb egyenlítsék ki. És borítékolták, hogy a számlák esetleges nemteljesítése esetén megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A Telekom kintlévőség-állományáról üzleti okokból nem adott felvilágosítást. Ugyanígy nem közölték azt sem, mekkora veszteséget jelenthet nekik az átadás kapcsán bentragadó kintlévőség-állomány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik