Gazdaság

Lassult a bérnövekedés üteme

fizetes(210x140).jpg (Array)
fizetes(210x140).jpg (Array)

Áprilisban 3,6 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek.A növekedés üteme csökkent az előző hónapban közölt adatokhoz képest. 

Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest. Közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Márciushoz képest lassult a növekedés, akkor 4,9, illetve 3,2 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.

 

Ez befolyásolta a béreket

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.

A vállalkozásoknál 4,0 százalékkal emelkedtek, a költségvetés területén viszont 1,1 százalékkal csökkentek az átlagbérek éves összevetésben a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A kereseteket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadó-szabályok nem módosultak, így a nettó keresetek a bruttó keresetekkel azonos mértékben változtak. A fogyasztói árak áprilisi 0,3 százalékos éves csökkenésével számolva a reálkeresetek 3,9 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek.

Nettóban

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 158 200 forint volt, – a kereseteket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadó-szabályok változatlansága miatt – a bruttó keresetekével azonos mértékben, 3,9 százalékkal emelkedett.

2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 165 100 forintra becsülhető.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 2,9, a vállalkozásoknál 3,5, a költségvetés területén 1,4, a nonprofit szervezeteknél 1,8 százalékkal nőttek a keresetek.

Az év első négy hónapjában 3,9, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek a keresetek. A vállalkozásoknál 3,5, a költségvetésim szférában 1,4 százalékos volt a növekedés. Áprilisban éves alapon 3,9 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek is Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik