Gazdaság

Megint lefaragnának az Országvédelmi Alapból

koltsegvetes(210x140).jpg (Array)
koltsegvetes(210x140).jpg (Array)

A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító indítvány vitájával folytatódott az Országgyűlés hétfői plenáris ülése.

A fideszes Szűcs Lajos, a költségvetési bizottság többségi véleményének előadója azt mondta, az összegző módosító indítvány leginkább érdemi változtatása, hogy az országvédelmi alap előirányzata 100 milliárd forintról 70 milliárdra csökken.

A többi javasolt módosítás közül megemlítette a bankadócsökkentés hatásának átvezetését – ami 10 milliárd forintos tehercsökkentést jelent a bankszektornak -, hat új nagykövetség megnyitásának egyszeri költségét – ami 3,8 milliárd forintot tesz ki -, a Sulinet végpontjainak sávszélesség-bővítését, a 100 Tagú Cigányzenekar 30 millió forintos egyedi támogatását, a Budai Vigadó felújításának elősegítését, valamint a 2016-os nyári olimpiára való felkészülés finanszírozását.

Az ellenzék több kivetni valót is talál benne

Az MSZP-s Szakács László arról beszélt, hogy szerintük a költségvetési törvényjavaslat nem felel meg sem az alkotmánynak, sem a házszabályban előírt jogalkotási szakmai követelményeknek. Ezt az állami vagyon értékesítésével, hasznosításával kapcsolatos, 115 milliárd forintra tervezett, de konkrétan nem ismertetett bevétellel magyarázta.
Kritizálta továbbá a büdzsé korai elfogadását, valamint azt is mondta, hogy szerinte jelentősen csökkennek az oktatási, egészségügyi és szociális kiadások.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője a köztisztviselői illetményalap megemelését szorgalmazta.
Sérelmezte továbbá, hogy szerinte jelentősen csökkentik a települések mozgásterét a gépjárműadóval kapcsolatos változtatások. Emellett uniós beruházásokkal kapcsolatos elvonások is sújthatják az önkormányzatokat – tette hozzá.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet a további leszakadás, elszegényedés és kilátástalanság költségvetésének nevezte a jövő évit. Pártja szerint az egykulcsos helyett progresszív személyijövedelemadó-rendszerre lenne szükség.

A politikus hiányolta a pedagógusok illetményalapjának emelését és a környezeti kármentesítés forrásait is.
Az Együtt színeiben politizáló Szelényi Zsuzsanna független képviselő szavai szerint a költségvetés nem szolgálja Magyarország polgárosodását, nem segíti a növekedést, a segítségre szorulókat. Kifogásolta a kormány oktatás- és egészségügy-politikáját. Előbbi szerinte gyermek- és tudásellenes, a fiatalok elhagyják miatta az országot. Az egészségügyben is változtatni kell, húsz éve halogatott reformoknak kellene nekiállni – mondta.

Az NMG szerint minden rendben

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára a bizottsági véleményeket kommentálva kijelentette: a magyar gazdaság fenntartható növekedési pályára állt, a bővülés szerkezete egészséges, a cél pedig a fejlődés fenntartása jövőre is.

A büdzsé korai elkészítése a biztonságot, kiszámíthatóságot szolgálja – közölte, az intézkedések közül pedig kiemelte a személyi jövedelemadó csökkentését, a családi adókedvezmény bővítését és az állami rezsicsökkentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik