Gazdaság

Vasárnapi boltzár – nincs több kivétel, mentesség

Zárva (Zárva)
Zárva (Zárva)

A kereskedelmi szövetség értelmezésében hiába jelent meg a kormányrendelet, nincs több kivétel,
nincs mentesség a vasánapi boltzár alól!

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) honlapján közleményt adott ki, reagálva a Magyar Közlöny 2015. március 17-i számában megjelent, a vasárnapi zárva tartással foglalkozó kormányrendeletre, melynek címe: „A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzési tilalomtól eltérő nyitva tartás engedélyezésének feltételeiről”.

Közben…

Senki ne forduljon mentességért!

Az OKSZ szerint a kormányrendelet ugyan szabályozza azt az eljárást, ha valaki mentességet akar kérni a vasárnapi zárva tartás tilalma alól, milyen rendben fordulhat az önkományzat jegyzőjéhez, ezt azonban ne tegye senki!

A kormányrendelet ugyanis kimondja, hogy az elfogadott eljárási rend alapján kizárólag akkor lehet majd egyszer, a későbbiekben az önkormányzathoz fordulni mentességért, ha ennek feltételeit egy újabb döntéssel meghatározza – hívják fel a figyelmet. 

Mindez azt jelenti, hogy a törvényben foglalt és az országgyűlés március 17-i ülésén megszavazott kivételeken túl más mentesség jelenleg nem létezik – szögezik le.

A boltzártörvény egyébként a következő felhalalmazást adja a kormányak:

• „ 3. § Üzlet – törvényben vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – a) kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthat nyitva, b) vasárnap és munkaszüneti napokon zárva tart.”
• „ 8. § Felhatalmazást kap a kormány, hogy az adott település (településrész) sajátosságaira – különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire – tekintettel az üzletek 3. §-tól eltérő nyitva tartása engedélyezésének részletes feltételrendszerét és a mérlegelés szempontjait, továbbá az eljárás részletes szabályait rendeletben megállapítsa. A kormány a március 17-i rendeletét az előbbiek alapján alkotta meg.”

A kormányrendelet a következőket tartalmazza:

• a nyitva tartási tilalom alóli mentesülés engedélyezésével kapcsolatos eljárás rendje
• a nyitva tartási tilalom alóli mentesülésre vonatkozó kérelmek és engedélyek nyilvántartásának rendje
• ez a rendelet akkor alkalmazható, ha a Kormány – a Kszvmtv. 8. §-ában kapott felhatalmazás alapján – az üzletek Kszvmtv. 3. §-ától eltérő nyitva tartására vonatkozó mentességi feltételeket határoz meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik