Gazdaság

15 milliárd forintos beruházás jöhet Magyarországra

Magyar Levente japán magyar tárgyalás (Magyar Levente, japán, tárgyalás)
Magyar Levente japán magyar tárgyalás (Magyar Levente, japán, tárgyalás)

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár szerint egy japán autóipari vállalatnak vannak ilyen tervei, de már itt lévő cégek is bővítenék a kapacitásukat.

Egy japán autóipari vállalat 50 millió eurós (15,25 milliárd forintos) beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon – mondta kedden az MTI-nek telefonon Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, aki kétnapos munkalátogatáson vett részt Tokióban.

Az államtitkár elmondta, hogy az autóipari cégen kívül a Nissin Foods nevű, Kecskeméten működő japán élelmiszeripari vállalat tervezi kapacitásának megkétszerezését és ugyancsak kétszáz munkahely teremtését.
Magyar Levente hozzátette, az Esztergomban működő Diamond Electric nevű vállalat ugyancsak millió eurós nagyságrendű fejlesztésbe kezd a következő években.

Az államtitkár leszögezte, a magyar-japán kapcsolat a keleti nyitás kormányzati stratégia sikertörténetének tekinthető. Az elmúlt két évben mintegy egymilliárd euró értékben fektettek be és közel négyezer munkahelyet hoztak létre Magyarországon japán vállalatok, és tavaly hetven százalékkal nőtt a kelet-ázsiai szigetországba irányuló magyar mezőgazdasági export – mondta.

Az apropó

Az államtitkár látogatásának apropója a Foodex nevű mezőgazdasági termékkiállítás volt, ahol a Magyar Turizmus Zrt., a tokiói magyar nagykövetség, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház is képviseltette magát, elsősorban húsipari és borászati termékekkel.

Európán kívül Japán a legnagyobb felvásárló piaca a magyar élelmiszeripari termékeknek, Magyarország élelmiszer-kivitele 2014 első tizenegy hónapjában meghaladta a 130 millió dollárt.
Magyar Levente az MTI kérdésére elmondta, a szigetországban a mangalica és a méz a legnépszerűbb magyar mezőgazdasági termék.

Kkv-k termékeit vinnék ki

Megemlítette, hogy 2015-ben a Magyar Nemzeti Kereskedőház megkezdi a kapcsolatok felvételét a magyar méztermelőkkel, valamint számos más hazai kis- és középvállalkozással, hogy azok a jövőben sikeresen eljuttathassák termékeiket a japán piacra.

Az államtitkár hétfőn Kiuchi Minoru japán külügyminiszter-helyettessel és Saiki Naokoval, a japán külügyminisztérium külgazdaságért felelős főigazgatójával tekintette át a kétoldalú kapcsolatokat. Ennek kapcsán Magyar Levente megjegyezte, a magyar-japán viszonyt nyitott kérdések nem terhelik, stratégiai partnerségen alapuló, fokozódó együttműködés jellemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik