Gazdaság

Ezért támogatja milliárdokkal a multikat a kormány

szabo-laszlo(210x140).jpg (szabó lászló)
szabo-laszlo(210x140).jpg (szabó lászló)

Az új beruházásoknál a hazai beszállítók megerősödése, fejlődése, a kis- és közepes vállalkozói szektor növekedése, valamint az új munkahelyek létrehozása is fontos hozadék lehet Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes szerint.

Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettest interjúvolta meg a Napi.hu, és többek között arról kérdezték, megéri-e különféle vaskos támogatásokkal idecsábítani a multikat.

Szabó László úgy nyilatkozott, hogy az egész világon nőnek a támogatások, mert egyre élesebb a befektetésekért folytatott verseny, és a növekedéssel is sok országnak vannak gondjai, főleg a világ fejlettebb részén. A minisztériumban persze azzal is tisztában vannak, hogy a verseny erősödésével a beruházó nagyvállalatok próbálják maximálisan kihasználni a támogatási lehetőségeket, amelyeket egyébként minden esetben előzetesen jóvá kell hagyatni az unióval is.

3-5 év a megtérülés

A kérdésre, hogy van-e valamilyen általánosan elfogadott szabály e támogatások megtérülésére kifejtette: nemcsak a bérjárulékokat és közvetlen adóbefizetéseket kell figyelembe venni, hanem nemzetgazdasági szempontból kell vizsgálni a megtérülést. Így nézve szerinte viszonylag rövid, 3-5 éves megtérülésről van szó, amelyre vonatkozóan a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) végez számításokat.

Ebben figyelembe veszik a továbbgyűrűző hatásokat is, valamint azt is, hogy a hazai beszállítók megerősödhetnek, fejlődhetnek, a kis- és közepes vállalkozói szektor növekedhet, valamint új munkahelyek jöhetnek létre. Az is fontos érdek lehet, hogy az elmaradottabb térségek és az oktatás is fejlődjenek az új beruházások révén. Példákat is említett, hogy milyen konkrét beruházások milyen kézzel fogható előnyöket hoztak.

Ha kíváncsi rá, hogy vajon kettéválik-e a tárca, hogy mi a Putyin-látogatás visszhangja Ukrajnában, mi a magyar álláspont az EU-USA szabadkereskedelmi övezetről, vagy például mi indokolja a külszolgálati diplomaták rendkívüli találkozóját, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik