Gazdaság

Egymilliárd forintot hajtott be a NÉBIH a feledékenyeken

elelmiszer(210x140).jpg (élelmiszer)
elelmiszer(210x140).jpg (élelmiszer)

Bár már három éve kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük az érintetteknek, még mindig rengetegen vannak, akik nem teljesítik a kötelezettségüket.

Összesen egymilliárd forintot kellett behajtania a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) azoktól a cégektől, amelyek törvényi kötelezettségük ellenére nem fizették be az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat – írta pénteki számában a Napi Gazdaság a hatóság közlésére hivatkozva.

A hivatal szerint egyébként tavaly 67 ezer cégnek kellett élelmiszerlánc-felügyeleti bevallást készítenie, és döntő többségük időben be is fizette a 2014. évi díj második felét, 4,5-nagyjából 4,7 milliárd forintot.

2013 óta a Nébih igyekszik feltérképezni azokat, akik bár díjköteles lenne a tevékenységük, de bevallást sem készítenek, illetve azokat is kiszűrik, akik bevallottak, de nem fizettek. Nekik a késedelemi kamattal is kell számolniuk. Amelyik cég pedig egyáltalán nem fizet, annál végrehajtást kezdeményeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik