Párizsi otthonában rendőrök vigyáznak rá, a szemben lévő ház tetején egy mesterlövész figyeli az utcát. Luz, a francia karikatúrista interjút adott a Vice-nak, amelyben elmondja, hogy miként élte túl a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadást. Arról is beszél, hogy érez-e etikai felelősséget, amiért megbánthat muszlimokat a karikatúrával.
Azt mondta, január hetedikén, a támadás napján volt a születésnapja, és most úgy érzi, másodszor is újjászületett. Aznap reggel a feleségével sokáig ágyban maradtak ünnepelni, ezért el is késett a szerkesztőségi értekezletről. Amikor megérkezett, nem tudott bemenni az épületbe, mert egy kollégája azt mondta neki, hogy két fegyveres van bent, akikről egyelőre nem tudni, mit akarnak. Nagyon furcsán érezték magukat, próbálták kitalálni, hogy mi lehet ez az egész, amikor hallották az első lövéseket.
Nagyon megijedtek, elfutottak, ő az utca sarkán húzódott meg. Ekkor megjelent a két fegyveres, akik lövöldözni kezdtek. Felé is leadtak egy sorozatot, de nem találták el. Miután eltűntek, Luz azonnal visszament a helyszínre, fel a szerkesztőségi irodába. Először a véres lábnyomokat látta meg. Aztán a kollégái holttestét. A hátukon hevertek, többen nyitott szemmel.
Luz az interjúban arról is beszél, hogy a Charlie Hebdo-t egy szatirikus, többé-kevésbé anarchista lapnak tartja, amely alapítása óta tabudöntögető volt, és gúnyt űzött a fanatizmus minden formájából. Amikor 2007-ben publikálták a dán karikatúrákat Mohamedről, egyedüliként a francia sajtóban, őt is meglepte, hogy ez mennyire megosztotta a közvéleményt. Sokan provokátoroknak, bajkeverőknek gondolták őket, mások szerint viszont ők voltak a szólásszabadság bajnokai.
Ez akkor változott meg, amikor 2011-ben Molotov-koktéllal felgyújtották a szerkesztőséget a dán karikatúrák újraközlése miatt. Ők is áldozatokká váltak, innentől kezdve már nemcsak „az igazság bajnokaiként” vagy bajkeverőkként kezdett rájuk tekinteni a közvélemény. Január hetedike óta viszont mindenki azt mondja: „Je suis Charlie”. „A Charlie Hebdo-nak nagyon nehéz szimbólummá válni, hiszen mi mindig is a szimbólumok ellen küzdöttünk” – mondta Luz.
Arra a riporteri kérdésre, hogy érez-e etikai felelősséget, amiért karikatúrákat rajzol, a következőket válaszolta. A humor még soha senkit nem ölt meg. „Franciaországban nem kerülhetünk börtönbe a humor miatt. Bár vannak olyan francia karikatúristák, akik szerint tekintetbe kellene vennünk, hogy ha lerajzolunk valamit, azzal megbántunk valakit a világ másik felén, én nem tartozom közéjük. Szerintem ezzel vége lenne a rajzolásnak, ezzel vége lenne mindennek”.
Amikor a New York Times nem hozta le a CH címlapját, ami már a terrortámadás után készült, Luznak ez nem tetszett. Szerinte nem jó, ha a terroristáktól való félelmünkben, attól kezdünk el félni, hogy megbántunk valakit egy rajzzal. Arra emlékeztetett, a CH egyszer már kiadott egy olyan lapszámot, amiben üres lapok voltak rajzok helyett. Ezzel arra akarták felhívni a figyelmet, hogy ilyen lenne egy vicclap, amely tekintettel van mások érzékenységeire.
Arra a kérdésre, hogy tudatában van-e annak, hogy a karikatúrái bánthatják a francia muszlim kisebbséget, azt mondta, nem hiszi, hogy a muszlimok többségének baja van a rajzaival. Szerinte, aki azt állítja, hogy az összes muszlimot bántják a rajzai, az hülyének nézi a muszlimokat, és ezzel megbántja őket.
Luz azt mondta, hogy nem mások hite ellen vannak a rajzai. De szeret rabbikon, papokon, muftikon gúnyolódni, mert a képmutatást nem szereti. „Az emberek szeretik a saját hitüket politikai célok szolgálatába állítani, mi pusztán erre hívjuk fel a figyelmet”, mondta Luz.
