Gazdaság

Kimaxolták az idegenforgalmi adót

Számos önkormányzat, köztük több balatoni település döntött az idegenforgalmi adó (ifa) emelése mellett - írja a Világgazdaság.

A turisztikailag jelentős városok közül 2015-ben Gyöngyösön kérnek a legtöbbet egy éjszakáért, a tavalyi 400 forint után 505 forintot, amely egyben a törvényi maximumot is jelenti. Az 500 forintos határt még Tapolca, Tihany és Martfű érte el. Az előbbi településen 50 forintos adóemelést szavazott meg a képviselőtestület, utóbbi esetében viszont 100 forintos emelést is indokoltnak láttak – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Budapest mellett főleg a balatoni települések költségvetésében játszik kiemelkedő szerepet az ifa. Hévízen már biztos, hogy 2015-ben is 450 forint marad a teher. Siófok nem változtatott a 400 forintos mértéken, de Balatonfüred 470 forintban állapította meg az adómértéket a tavalyi 460 forint helyett.

A megyeszékhelyek közül csak Debrecen és Győr emelt, utóbbi Székesfehérvár, Szeged, Eger és Miskolc mellett a legdrágább nagyváros a 450 forintos teherrel, pedig a cikk szerint eddig 300 forinttal az olcsóbbak közé tartozott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik