Gazdaság

Leszakadóban vagyunk – ezt az MNB-nél is látják

kiraly-julia(210x140).jpg (király júlia)
kiraly-julia(210x140).jpg (király júlia)

A jegybank volt alelnöke szerint az hiányzik a legjobban a magyar gazdaságból, amit kiirtottak belőle: a kiszámíthatóság és a biztonság.

A magyar Nemzeti Bank tavaly lemondott alelnökével, a monetáris tanács volt tagjával készített interjújában a Napi.hu először is arra volt kíváncsi, hogyan látja Király Júlia az elmúlt másfél évet. Vagyis hogy változott-e bármi az MNB-n belül azok közül a dolgok közül, amik miatt távozott.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Szerinte nem. Úgy látja, a kommunikáció még erősebb lett a tartalommal szemben, és továbbra is Patyomkin-megoldások vannak. Király szerint volt kollégái is látják, hogy leszakadóban van az ország, amit jól mutat, hogy a növekedési jelentés üzenete szerint a felzárkózáshoz szükséges tartós növekedési pályát még nem értük el.

Ami a leginkább hiányzik

Király Júlia meggyőződése, hogy leginkább a lerombolt kiszámíthatóság és biztonság hiányzik a magyar gazdaságból. Az interjúban kitértek többek között a rezsicsökkentésre, és annak pozitív monetáris hatására is, valamint a devizahitelek forintosítására. Király szerint a bankok várható vesztesége ijesztő, de azért a bankrendszer összeomlására nem számít, viszont a stabilitás megingására igen. Kérdéses szerinte, hogy jó-e a lépés. Viszont az időzítésről és a technikáról, ahogyan meglépik a forintosítást, és ahogy a devizatartalék csökkentését összekapcsolták a rövid távú adósság csökkentésével, pozitívan nyilatkozott.

Ha kíváncsi rá, mi a véleménye a fair bankokról szóló törvényről és arról, mikor nem lesz zombi a magyar bankrendszer, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik