Gazdaság

Sokakat megmentettek a reklámadótól

Lényeges fordulatot hozhat egy elfogadott módosítás, amellyel a hirdetést megrendelők jelentős része mentesülhet az adó megfizetése alól - közölte szakértői kommentárjában a Szecskay Ügyvédi Iroda kedden.

A módosítás szerint a hirdetések megrendelői nemcsak akkor kerülhetik el a reklámadó-alanyiságot, ha rendelkeznek a reklámközzétevők nyilatkozatával az adó megfizetéséről, hanem akkor is, ha igazolják, hogy a nyilatkozatot bekérték a közzétevőtől, de az a számla kézhezvételétől 10 napon belül nem bocsátotta rendelkezésükre. Ez elsősorban azoknak a hirdetőknek kedvez, akik olyan – külföldiek által üzemeltett – felületeken hirdetnek, amelyek nem igazán adtak ki korábban nyilatkozatot, ilyen jellemzően a Google és a Facebook. Így a hirdetők megspórolják a reklámadót – hangsúlyozzák.

Dezső Róbert ügyvéd szerint létrehoznak egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kezelt, havonta frissített, publikus adatbázist az adót megfizetőkből, és ha a megrendelő a reklám közzétételét a listán szereplő adózótól rendeli meg, akkor eleve nem is kellene igazolást kérnie. A másik lehetőség pedig az, ha a megrendelő hitelt érdemlően igazolni tudja, hogy kért, de nem kapott igazolást a reklámadó teljesítéséről, és ezt egyúttal be is jelenti elektronikusan a NAV-nak.

A szakértő szerint ezt várhatóan mindenki megteszi, így valószínűsíthető, hogy a jövő évtől reklám megrendelőjeként már alig fog valaki reklámadót fizetni.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Dezső Róbert felhívja a figyelmet arra is: a folyamatosan frissülő adatbázis tartalmazni fogja minden egyes megrendelés összegét. Ha ez az összeg átlép egy bizonyos értéket, akkor a magyar adóhatóság akár nemzetközi egyezményre hivatkozva megpróbálhatja közvetlenül a Google-tól vagy a Facebooktól behajtani az adót. Megjósolhatatlan azonban a szakértők szerint, hogy ez mekkora sikerrel járhat, mivel úgy vélik, hogy  eddig sem volt ezen téren túl aktív a NAV, holott eddig is hirdettek magyar cégek a Facebookon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik