Gazdaság

Kicsit kevesebben lettek a feketedolgoztatók feketelistáján

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján 4599 név szerepelt júliusban a júniusi 4659 után, ami nem feltétlenül jelent javulást.

Ez persze nem jelent ugyanennyi céget vagy magánszemélyt, hiszen egyesek többször is “kiérdemelték”, hogy a listára kerüljenek. Másrészt a listán régi és új “bűnösök” is vannak, mivel az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Jogerős végzés alapján

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is ismerteti. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján hozzák nyilvánosságra.

A BÁRKA is felkerült

A NAV honlapján szerdán közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például cukrászat és pékség, kereskedelemmel, szállítmányozással foglalkozó társaság is.

Vannak, akik többször is szerepelnek a listán, például az egri Agrotronik Kft., amely tizenkétszer, valamint a miskolci Riften Plusz Kft., amely tizenháromszor került fel. A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörösen “bűnbe esőket”, mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét.

A NAV által közzétett lista szerint az elmúlt két évben be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott Álmosd Község Önkormányzata, a BÁRKA (Józsefvárosi Színházi) Nonprofit Kft. és a Budakeszi Vadaspark Közhasznú Nonprofit Kft. is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik