Gazdaság

Milliárdokkal tömte ki a kormány Vajna zsebét

A nyerőgép- és kaszinóbiznisz megreformálásával két felcsúti stadionnyi pénzről mondott le kvázi az állam a filmipari kormánybiztos javára.

Andy Vajna mondhatni szerencsés ember: a kaszinóbizniszben az elmúlt években minden, a kormányzat által befolyásolható tényező számára kedvezően alakult – írja a Figyelő legfrissebb számában.

Sokak szemét csípi

Mint ismert, 2012 ősze óta nyerőgép idehaza csak kaszinókban működhet, tavaly november óta pedig a kaszinók levonhatják koncessziós díjukat a játékadóból. Ez számításaik szerint kb. egymilliárd forintot hagy a Las Vegas Casinónál, azaz Vajna zsebében ez év végéig.

Az állami cég meg kiszorult

Az új kaszinók kiosztásakor Vajna cége nyerte mind az öt budapesti koncessziót, az állami Szerencsejáték Zrt. hoppon maradt. Ezzel a magyar állam önként lemondott arról, hogy üzemeltetőként is részesüljön a kaszinók nyereségéből. Pedig a köztulajdonú Szerencsejáték Zrt. üzemelteti az ország per pillanat három kaszinójának legnyereségesebbjét, a fővárosi Tropicanát. Mivel azonban a társaság egyetlen koncessziót sem nyert, és a Tropicanáé az év végén lejár, a hely valószínűleg Vajnához kerül – emlékeztet a lap.

Ezek után egy nyári törvénymódosítás áfamentessé tette a kaszinók koncessziós díját. Ez évente mintegy egymilliárdos megtakarítás Vajna számára, és ennyivel kevesebb bevétel a büdzsében. Tegyük hozzá, a szerencsejáték-szolgáltatás korábban is tárgyi áfamentes volt.

Két felcsúti stadionnyi

A lap kiszámolta azt is, mennyit keres majd Vajna így a kaszinóin. A Las Vegas tavaly 1,7 milliárdos, a Tropicana közel 2,4 milliárdos adózott nyereséget termelt. Ezek mellé még nyithat további három fővárosi kaszinót. Konzervatív becslésük szerint ha az előbbiekhez az új helyek csak egyenként egymilliárdos profitot tesznek hozzá, akkor is 7 milliárdot meghaladó összeget kapunk.

Ennyi maradna az államnál, ha a kaszinókoncessziókat a Szerencsejáték Zrt. kapta volna meg, nem Vajna. Ez majdnem két felcsúti stadion (3,8 milliárdba került) évente – jegyzik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik