Gazdaság

Vége a kamatvágásnak!

Matolcsyék bejelentették, nem lesz több alapkamat-csökkentés. A hírre erősödött a forint!

Újabb történelmi mélypontra, 0,20 százalékponttal 2,1 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács kedden. Ez meglepte az elemzőket, mert csak feleennyi mértékű kamatvágásra számítottak.

Három órakor azt is bejelentették sajtótájékoztatón, hogy a keddi 20 bázispontos kamatvágással véget ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kétéves, 490 bázispontos kamatcsökkentési ciklusa. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalékon állt.

Az MNB kedd délutáni sjatótájékoztatóje előtt kiosztott közlemény szerint “az alapkamat elért arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja”.

A monetáris tanács megítélése szerint előretekintve a makrogazdasági kilátások tartósan laza monetáris kondíciók fenntartásának irányába mutatnak.

Matolcsy: az alapkamat tartósan a jelenlegi szinten marad

Az MNB “tartós tartásra”, vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig a jelenlegi, 2,1 százalékon marad – mondta Matolcsy György jegybankelnök a monetáris tanács ülését követő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hozzátette ugyanakkor: a monetáris tanács nem zárja ki, hogy – ha az alapfolyamatok indokolják – ismét kamatcsökkentési ciklust nyisson, de ez most nem látszik reálisnak.

Erősödik a forint az MNB bejelentése miatt

Míg egy órával korábban, a 20 bázispontos kamatvágás hírére gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben, délután háromra már jelentősen erősödött.

A kamatvágás után közvetlenül az euró árfolyama elérte a 310 forintot, de miután az MNB bejelentette, hogy vége az enyhítési  ciklusnak, már 307,87 forintra csökkent az árfolyam.

A dollár jegyzése délután kettő után kevéssel 229,70 forint volt, egy órával később 228,35 forint.

A svájci frank jegyzése 254,90 forintról 253,48 forintra, a japán jené 2,2616 forintról 2,2522 forintra változott pár perccel délután három utánra.

Az elnök szerint

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 24 hónapos kamatcsökkentési ciklusa az elmúlt két évben összesen 1,1 százalékponttal emelte a gazdasági növekedést Magyarországon, és 64 milliárd forinttal mérsékelte a költségvetés kamatkiadásait 2012 nyara óta – mondta Matolcsy György a sajtótájékoztatón.

Az elnök kiemelte: a kamatcsökkentési ciklus segítette azt is, hogy tavaly kikerüljön az európai uniós túlzottdeficit-eljárás alól az ország, és a következő években 300 milliárd forinttal csökken az államadósság finanszírozási terhe.    

Az MNB becslése szerint a kamatcsökkentések két év alatt összesen 1,1 százalékponttal emelték az éves infláció átlagos értékét, a kamatcsökkentések nélkül az idei infláció számottevően negatív tartományba, mínusz egy százalék közelébe süllyedhetett volna – tette hozzá.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik