Az év első kilenc hónapjában 16,7 milliárd forint volt a nettó eredmény, ami 88 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakának 142 milliárd forintos nyereségénél – derül ki a konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentésből.
A bevétel nem nagyon változott
A társaság az első kilenc hónapban 4042,2 milliárd forint nettó bevételt ért el, ez 1 százalékkal kisebb a tavalyinál. A harmadik negyedév árbevétele 1428,9 milliárd forint volt, lényegében megegyezett a tavalyi harmadik negyedévivel.
A speciális tételek nélküli nettó eredmény 43,1 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 45 százalékkal kevesebb a tavalyinál, meghaladja viszont az elemzői várakozásokat: a portfolio.hu által megkérdezett elemzők 34,2 milliárd forint tisztított nettó eredményt vártak a harmadik negyedévre. A kilenchavi tisztított eredmény 91,4 milliárd forintot ért el, ez 47 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A harmadik negyedévben a MOL-csoport tiszta, újrabeszerzési árakkal becsült kamat- és adófizetés, illetve amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 137,7 milliárd forint volt, amely 8 százalékkal kisebb az előző évi bázisnál. Az év kilenc hónapjában az újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA 393,9 milliárd forint volt, szintén 8 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.
Hernádi a külső környezet kihívásairól
A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte, hogy a vállalat pozitív eredményeket ért el az év első kilenc hónapjában, figyelembe véve, hogy a külső környezet tekintetében több szempontból is kihívásokkal szembesült a cég.
A kilenchavi adatok alapján a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág eredményessége romlott tavalyhoz képest, aminek oka a jelentés szerint az előző évihez képest 8 százalékkal alacsonyabb realizált szénhidrogénárak, továbbá a 9 százalékkal csökkenő termelés (Szíria nélkül). Utóbbi nagyrészt az érett mezők természetes csökkenésének eredménye, de hozzájárult az oroszországi ZMB mező értékesítése is.
A feldolgozás-kereskedelem üzletág (downstream) tiszta, újrabeszerzési árakkal becsült eredménye 26 százalékkal javult az első kilenc hónapban, köszönhetően a magasabb finomítói termékértékesítésnek, a jobb finomítói kapacitáskihasználtságnak, a javuló petrolkémiai árrésnek, továbbá a társaság hatékonyságjavító intézkedéseinek.
A csoport pénzügyi pozíciója tovább javult, 364 milliárd forint működési cash-flowt realizált 2013 első kilenc hónapjában, ez 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban, aminek eredményeként a nettó eladósodottsági mutató 20,7 százalékra csökkent.
A pénzügyi műveletek nettó vesztesége 47 milliárd forint volt az első három negyedévben, amelyet elsősorban a nettó kamatráfordításokkal, valamint azzal magyaráz a jelentés, hogy az FGSZ Zrt. leírta a Nabucco projektben meglévő részesedését, utóbbi 5 milliárd forint mínuszt jelentett.
A beruházások és befektetések értéke az év első kilenc hónapjában 153 milliárd forint volt, többsége az upstream üzletágon belül valósult meg. A teljes összeg 67 százaléka kutatási és mezőfejlesztési munkálatokhoz kapcsolódott.
A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 14 470 forint volt, míg az elmúlt egy évben 14 215 és 19 055 forint között mozgott.