Gazdaság

Hurrá: már csak a kkv-k harmada szerint lesz rosszabb

Ugyan még mindig nem annyira bizakodóak a kkv-k, mint két évvel ezelőtt, de már vannak jó jelek. Határozottan elmozdultunk a mélypontról - derül ki egy felmérésből. Még akkor is, ha a cégek háromnegyede továbbra sem lát esélyt a bővülésre.

Ennek is örvendhetünk:

A gazdasági recessziót maga mögött hagyta a magyar gazdaság és ez abszolút érződik a cégvezetők várakozásin is. Míg ugyanis 2011. IV. negyedévétől 2013. III. negyedévéig 46 százalék alatt volt az IBS-Policy Agenda (PA) KKV Konjunktúra Index értéke, a 2013. IV. negyedévi adatok már egyértelműen optimizmusra adnak okot.

Hajszálnyit javult a gazdasági jövőkép

Az előző negyedévhez képest bekövetkezett 1 százalékpontos javulás mögött egyértelműen a magyar gazdaság növekedési esélyeivel kapcsolatos optimistább vélekedés áll. Ebben a negyedévben a cégvezetők 33 százaléka gondolja úgy, hogy a következő fél év során romlik a magyar gazdaság helyzete. Arányuk egy negyedévvel ezelőtt még jóval magasabb, 44 százaléknyi volt.

Teljes optimizmus azért még nem érződik a cégek egészében, mivel inkább azok aránya nőtt (31 százalékról 40 százalékra), amelyek stagnálást várnak. Sajnos a gazdasági növekedésbe vetett bizalom még mindig csupán a válaszadók 27 százalékt jellemzi, szemben a 2011 elején mért 34 százalékkal.

A saját céges jövőkép azonban nem túl rózsás

Saját vállalkozásuk helyzetét azonban még ennyire sem látják jónak a cégek. Legalábbis nincs egyértelműen növekvő optimizmus az előző időszakhoz képest. A cégvezetők 32 százaléka gondolja most azt, hogy romlani fog vállalkozásának helyzete a következő félévben. Ez csak minimálisan jobb arány, mint az előző negyedévben mért 35 százalék. Ugyanakkor az optimista vállalkozások száma minimális mértékben csökkent (29 százalékról 28 százalékra).

Javulhat a likviditás

A konjunktúra index erősödése mögött a gazdaságba vetett bizalom növekedése mellett állnak még a likviditási helyzettel kapcsolatos pozitívabb várakozások.

Most már csupán a cégvezetők 19 százaléka véli úgy, hogy a következő félév során számítani kell enne cége romló likviditási helyzetére. Ilyen alacsony értéket 2011 elején mértek utoljára. Ennél még kedvezőbb, hogy 24 százalékuk jelzi előre azt, hogy még javulást is vár ezen a területen – és ez az érték még a két évvel ezelőtt mért arányokat is meghaladja.

A beruházások felpörgésében viszont egyáltalán nem bíznak a kkv-k

A beruházásokra vonatkozó adatok ugyanakkor nem igazolják vissza a javuló likviditási helyzetből eredő optimizmus javulást. A cégvezetők 73 százaléka nem lát esélyt tevékenységének bővítésére. Ez az érték negyedévvel ezelőtt még 62 százalék volt.

Más oldalról vizsgálva, egyelőre nem látszik az MNB által meghirdetett alacsony kamatozású növekedési hitelprogram hatása (aki kihasználta a lehetőséget, 80 százalékban hitelcserét hajtott végre). Sőt mintha a nyári lendület alábbhagyott volna, és újra csak kevesen reménykednek a régóta remélt beruházások megvalósíthatóságában.

A multikra számítanak a kisvállalkozók

Negyedévente visszatérően vizsgálják azt is, hogy a cégvezetők számítanak-e új, erős versenytárak megjelenésére. Enyhén éleződő versenyt mutatnak az adatok, mivel a válaszadó kkv-k 36 százaléka mondta most azt, hogy számít a konkurenciára. Ez az adat egy évvel ezelőtt még 25 százaléknyi volt.

Abban azonban nincs lényeges elmozdulás, hogy a kkv-k 31 százaléka beszállítója valamelyik Magyarországra települt multinacionális vállalatnak. Lényegében 2011 óta ezt az arányt méri a PA.

Van vállalkozása? Ön mire számít? Lesz több munkája, bevétele, tud bővíteni?

Meglepő

Viszont a korábbiakhoz képest erősebb versenyre számítanak a cégek. Mert míg egy éve 98 százalékuk úgy vélekedett, hogy a következő 6 hónapban beszállító maradhat, addig most ez az arány 84 százalékra csökkent.

Ennél meglepőbb, hogy azon cégek körében, amelyek eddig nem tudtak betörni ebbe a körbe, 17 százalékuk lát esélyt erre az elkövetkező félév során. Ez az adat meghaladja az eddigi mértéket, és egyértelműen optimista hozzáállást mutat a kkv-szektor szereplőinél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik