Gazdaság
máv (máv)

Hiába van bérlete, úgy is megbüntethetik

Mióta bevezették a gyorspótjegyet, gondban vannak azok, akik a késő személyvonat helyett felugranának a gyorsra. Így van ez a budapesti elővárosi közlekedésben is. A gond az, hogy a vonatra érvényes Budapest-bérlet nem mentesít a pótjegy megváltása alól.

Korábban a témában:

Dezső Pestlőrincen lakik, s a legegyszerűbben úgy jut be a munkába, ha Ferihegyen felszáll a vonatra, a Nyugati pályaudvarnál pedig egy buszra. Ehhez mindössze egy Budapest-bérletet kell vennie, havi 10,5 ezer forintért. Külön vonatjegyet vagy bérletet nem kell váltania, hiszen Ferihegy még Budapest közigazgatási határán belül van.

Korábban az sem volt gond, ha késett a személy, felugrott a gyorsra. Alaposan megkavarta azonban az életét a gyorsvonati pótjegy május közepi bevezetése. Hiába van ugyanis bérlete, az nem menti fel gyorspótjegy megváltása alól. Amint mondja, reggel nem mindig egyszerű eldönteni, kell-e pótjegy, és lesz-e még idő megváltani.

Nem lehet csak úgy „felugrani”

Dezső szerint reggel sűrűn előfordul, hogy késik a személy, s a késés akár annyi is lehet (25 perc), mint maga a menetidő. Vagyis emiatt akár el is késhet a munkából, amit nagyon nem szeretne. Ezért továbbra is szívesen felugrana a gyorsra, ha az előbb jön. Csak azt nem érti, ha bérlete van, miért kell külön pótjegyet váltania. Mivel lógni nem szeret, ezért megpróbálkozott a (150 forintos) gyorspótjegyváltással.

Azonban nemigen jött össze neki a dolog. Többször is előfordult, hogy mire sorra került volna, elment a vonat. Próbálta a pénztárnál is, az automatánál is. Előre pedig nem akarta megváltani a gyorspótjegyet, mert hátha mégis előbb jön a személy.

Néhány ilyen reggeli próbálkozás után végül feladta a dolgot. Mostanában inkább kocsival megy reggelente, a legközelebbi metróállomásig.

A MÁV-nál arról érdeklődtünk, mi lehet ilyen helyzetben a megoldás.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Meg kell venni

A vasúttársaság üzletszabályzata szerint az utasoknak az utazás megkezdésekor a vonatra érvényes menetjeggyel, vagy utazásra jogosító igazolvánnyal kell rendelkezniük. A gyorsvonati pótjeggyel érintett járatokra pedig gyorspótjeggyel. Ettől csak akkor lehet eltérni, ha az állomáson nincs menetjegykiadás. Ilyenkor a vonaton a kalauznál kell megvásárolni a menetjegyeket, és nem számítanak fel pótdíjat sem.

A MÁV úgy fogalmazott, hogy amennyiben az utas egy „sajnálatos módon bekövetkező késés” miatt olyan vonatot vesz igénybe, amelyre kell gyorsvonati pótjegy, akkor kell hogy legyen pótjegye is. Ugyanúgy, mint ahogyan pótjegyet kell vásárolni az InterCity vagy EuroCity vonatokra.

Tájékoztatnak, ezért nincs kibúvó

Azt is hozzátették, hogy ha késés van, akkor a vasúttársaság a rendelkezésére álló emberi erőforrások (telefonos és folyamatosan bővülő személyes ügyfélszolgálatok) és technikai eszközök (állomási hangos és vizuális utastájékoztatás, sajtóközlemény, internet, térképes, azonnali vonatinformációk megjelenítése, szöveges üzenet a jegyvizsgálóknak) segítségével igyekszik az utazóközönséget a lehető leggyorsabban tájékoztatni.

Ez igaz is. De az sem példa nélküli, amikor ötpercenként mondják be, hogy még további öt-tíz percet késik a vonat. Ilyenkor például nem olyan egyszerű az utasnak kitalálnia, hogy melyik fog legelőbb jönni.

Mindenesetre a tájékoztatásra hivatkozva azt is leszögezi a MÁV: ha az utas úgy dönt, a személyvonat késése miatt felszáll a gyorsvonatra, köteles a pénztárban vagy az automatában megvenni a pótjegyet. Ajánlották még a mobiltelefonos gyorspótjegy-váltást is, melynek előnye, hogy kéznél van, s akár közvetlenül a felszállás előtt is elintézhető vele a tranzakció.

Arra is figyelmeztettek, hogy ha az utas egyik lehetőséggel sem él, és nem tudja felmutatni a pótjegyét a kalauznak, 500 forint pótdíjat is kell fizetnie (ha az állomáson volt jegyvásárlási lehetőség).

Csak MÁV-os bérlettel úszható meg a pótjegy

De térjünk vissza Dezsőhöz, akinek Budapest-bérlete van. Ha vonatbérlete lenne (ami 14,4 ezer forintjába kerülne), akkor mentesülne a gyorspótjegy megváltása alól. Vasúti bérletre ugyanis jár ez a kedvezmény.

A Budapest-bérlet azonban ebben a szituációban nem felel meg vasúti bérletnek, ezért nem vonatkozik rá a kedvezmény. Ezért kell mellé gyorspótjegyet is venni. Hogy ilyen szempontból miért nem számít bérletnek, vasúti bérletnek a Budapest-bérlet, amikor egyébként érvényes a vonaton, arra nem tért ki a MÁV a válaszában. Viszont ajánlotta, hogy lehet mellé gyorsvonati pluszbérletet venni, ami havi 6 ezer forintba kerül, és 100 km alatti utazásnál váltja ki a gyorspótjegyet.

Dezsőnek, aki csak bejárásra használja a vonatot, nemigen éri meg megvenni ezt a bérletet, mert ha minden nap gyorssal menne oda-vissza, akkor költene ennyit összesen pótjegyre. Mobiljegyet pedig nem tud venni, mert nincs a telefonján net.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

German Chancellor Angela Merkel and Russian President Vladimir Putin arrive to give a statement on August 18, 2018 at Schloss Meseberg castle in Meseberg, northeastern Germany, where they meet to discuss conflicts in Syria and Ukraine as well as energy issues. (Photo by John MACDOUGALL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.