Gazdaság

Vasúti gyorspótjegy – szerdától kell fizetni

vonat (vonat, )
vonat (vonat, )

Aki szerdán szeretne gyorsvonaton utazni, annak már meg kell fizetni a gyorspótjegyet. Az osztálykirándulásra induló diákcsoportok sem mentesülnek a fizetési kötelezettség alól.

Kapcsolódó cikkek

A MÁV felkészült a pótjegybevezetésre – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden. Aztán azt is közölte, hogy a jelenlegi 200  járat mellett május 15-től (vagyis szerdától) további 200 járatra kell majd pótjegyet váltani. Ezt úgy is lehetett érteni, hogy a MÁV honlapján jelenleg szereplő listán kívül még (amelyben egyébként 266 járat szerepel) további vonatokra is kötelező lesz a gyorspótjegy. Azonban a cikk megjelenése után kiderült, hogy nem erről van szó. A jelenlegi 200 járatot ugyanis azokra a InterCity, EuroCity, EuroNight és RailJet szerelvényekre értették, amelykre már eddig is kellett pótjegyet váltani.

100 km alatt is?

Fónagy János közlekedési államtitkár hétfőn azt mondta, 456 járaton kell majd pótjegyet váltani. Azt is mondta, hogy azokra a gyorsvonatokra kell gyorspótjegyet váltani, amelyek közlekedési útvonala 100 km-nél hosszabb (és legalább három megyét érintenek). Ennek ellenére szerepel a listán például a Boba–Zalaegerszeg (58 km) és a Győr–Sopron (85 km) járat is. A minisztériumnál és a MÁV-nál is rákérdeztünk, hogyan lehetséges ez. A cikk megjelenése után érkezett a válasz: ezek a vonatok országos járatnak számítanak a besorolás szerint, ezért kell rajtuk gyorspótjegyet fizetni. (Egyébként a táblázatban /4. oldal/ van négy járat, ahol a célállomás helyett időpont szerepel…)

A pótdíj, ahogy már megírtuk, 100 kilométerig 150 forint. Ezen a távolságon felül a pótdíj mértéke sávosan emelkedik, és 500 kilométernél éri el 735 forintos maximumát.

Osztálykiránduláson is meg kell fizetni

Így május közepén kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy az osztálykirándulásra induló csoportoknak is meg kell-e váltani a gyorspótjegyet. A gyorsvonatokon fizetendő pótjegyek megváltása alól a 3 év alatti, külön ülőhelyet el nem foglaló gyermekek, továbbá a hadigondozottak és hozzátartozóik mentesülnek. A bérletes utasok és a START Klub kártyával rendelkező utasok szintén pótjegy nélkül utazhatnak. A minisztériumtól a cikk megjelenése után azt a választ kaptuk, hogy a mentesség nem terjed ki a csoportokra, így az osztálykirándulásra induló csoportoknak is meg kell vásárolniuk a pótjegyet.

Türelmi idő és gyorspótbérlet

A vasúttársaság egyébként a minisztérium utasítására július végéig türelmi időt biztosít az utazóknak: a pótjegyeket augusztusig bírságolás nélkül meg lehet vásárolni a vonatokon is.

A 6 év alatti és 65 év feletti utasok pedig havi 1500 forintért kedvezményes bérletet válthatnak, amellyel külön pótjegy nélkül szállhatnak fel a gyors- és sebesvonatokra. A bérlet a minisztérium szerint sok utas számára nemcsak olcsóbb megoldás, hanem az egyszeri vásárlás miatt kevesebb adminisztratív terhet is jelent. Viszont az InterCity, EuroCity, EuroNight és RailJet szerelvényekre nem lesz érvényes.

Erre fordítják

A minisztérium megerősíti azt a vállalást, hogy a vasúttársaság a többletbevételt kizárólag a szolgáltatási színvonal emelésére fordíthatja. A MÁV-START Zrt. idén és jövőre mintegy 1 milliárd forintból újít meg közel 300, a távolsági és elővárosi forgalomban közlekedő vasúti kocsit. A személyszállító vasúttársaság a tervek szerint idén nyárig forgalomba állítja a háromszázadik ingyenes wifi-elérést biztosító kocsiját is. A vállalat 2013 második felében az Új Széchenyi Terv forrásaiból korszerűsített Budapest–Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon és a kapcsolódó vonalakon jelentős menetrendi fejlesztést hajt végre.

Árcsökkenés is lesz

A tárca a szolgáltatással arányos tarifák szélesebb körű alkalmazása érdekében 15 alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalon 15 százalékos díjcsökkentést vezet be, várhatóan 2013. június 1-jétől. De hogy melyek lesznek ezek a vonalak, azt még nem tudni. Erről a MÁV-START bevonásával a közeli hetekben dönt a minisztérium. A változás összesen 100-120 járatot érinthet. A minisztérium olyan szakaszokon tervez csökkentést, amelyek műszaki állapota a legrosszabbak közé tartozik, amelyeken elöregedett járművek közlekednek a lassújelek miatt hosszú menetidőkkel, naponta néhány járatban.

Az utazók adminisztratív terheinek további visszaszorítása érdekében az NFM elrendelte azt is, hogy a vasúttársaság minden otthoni jegynyomtatással vásárolt menetjegy árából 3 százalékos üzletpolitikai kedvezményt biztosítson, legkésőbb 2013. július 1-jétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik