Gazdaság

Az ipari termelés még csökkent

audi (audi, munkás, )
audi (audi, munkás, )

Az előzetes adatok beigazolódtak: júniusban ás az első félévben is elmaradt az ipari termelés az előző évitől.

2013 júniusában az ipari termelés 0,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül csak a járműgyártásban regisztrált növekedést a KSH. Folytatódott viszont a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesése.

A munkanaphatástól megtisztított index viszont 1,7 százalékkal emelkedett. Az év első hat hónapjában is alacsonyabb volt az ipari termelés, mint tavaly ilyenkor, 1,6 százalékkal. Az előző hónaphoz képest pedig a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index júniusban 1,2%-kal nőtt.

Export

Az idei év első hat hónapjában 1,4 százalékkal emelkedett az ipari export, míg júniusban 0,5 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének közel felét adó két alág a járműgyártás és a feldolgozóipar. Ezek közül a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele júniusban 9,6 százalékkal bővült. A feldolgozóipari exportban egyhatod súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene viszont 5,8 százalékkal visszaesett.

Belföldi értékesítés

Idén január–júniusban 4,1 százalékkal, csak júniusban 4,5 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakokhoz képest az ipar belföldi értékesítése. Ezen belül a feldolgozóipar belföldi eladásai júniusban jelentősen, 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 júniusában a feldolgozóipar termelése 0,3 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 12 százalékkal, az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása pedig 6,8 százalékkal volt alacsonyabb volt, mint tavaly.

A feldolgozóipar felemás képet mutat

Tizenhárom alága közül mindössze háromban regisztrált termelésbővülést a KSH a feldolgozóiparban. A többi alágban 1,4 és 14,8 százalék közötti mennyiségi csökkenést mértek.

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Az ipari termelés motorja, a feldolgozóipari termelés majdnem egynegyedét adó járműgyártás kibocsátása viszont 13,7 százalékkal nőtt. Júniusban a kivitel mellett az iparág hazai eladásai is emelkedtek az alkatrészek iránti megnövekedett kereslet miatt.

Az előző havi kétszámjegyű visszaesés után júniusban csupán 4,8 százalékos csökkenést mértek a második legnagyobb súlyú alágban, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában.

A rangsorban harmadik alág, a feldolgozóipari termelés több mint egykilencedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása azonban számottevően, 9,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Ennél az iparágnál a 11 alágazatából 9-ben visszaesést regisztráltak. A legnagyobb mértékben, 42,2 százalékkal a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás termelése csökkent.

Az alacsony bázis is hozzájárult a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártás kiugró, 23,4 százalékos emelkedéséhez; az alág fő hajtóereje továbbra is a műanyag-alapanyaggyártás.

A többi, közepes súlyú alágban csökkenést mértek: 7,4 százalékot a gép, gépi berendezés gyártásában, 6,1 százalékot a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék, valamint 3,8 százalékot a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásában. Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 14,8 százalékkal a gyógyszergyártás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban a külpiaci kereslet erőteljes visszaesése következtében.

Új rendelések

2013 júniusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 5,5 százalékkal csökkent. Az új exportrendelések 7 százalékkal estek vissza, míg az új belföldi rendelések 5 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány viszont 10,5 százalékkal haladta meg az előző év júniusát.

Az elemzők a múlt heti gyorsbecsléskor azt mondták, hogy a második félévre már egészen biztosan nőhet az ipari termelés és éves szinten is növekedést valószínűsítetnek.

A szintén szerdán kijött adatok szerint a GDP-nél az első negyedévi növekedés után a második negyedévre is enyhe növekedést becsült a KSH.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik