Gazdaság

OTP: újabb vezető adott el a részvényeiből

OTP-bank(960x640)(1).jpg (OTP, ATM, bank)
OTP-bank(960x640)(1).jpg (OTP, ATM, bank)

A pénteki kereskedési napon az igazgatóság egyik tagja, Braun Péter adott el 200 ezer részvényt, 4 555 forintos átlagáron.

Az OTP tájékoztatása szerint Braun Péter igazgatósági tag 200 ezer darab OTP-részvényt értékesített. A tranzakciót követően így 343 905 darab (0,12%) részvénye maradt még – írta a Portfolio. Mint megírtuk, az egy héttel korábbi csütörtökön Csányi Sándor elnök-vezérigazgató vált meg összesen 1,7 millió darab részvényétől, amelyekért mintegy 7,8 milliárd forintot kapott.

Az ügyletet a bank közleményében azzal indokolták, hogy a pénzt Csányi Sándor agrárérdekeltségeinek fejlesztésére kívánja fordítani. A piacon azonban részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi részvényeladását. Felmerült még az is, hogy esetleg egészségi okok miatt visszavonulást tervez a vezér.


Fotó: Neményi Márton

Csányi végül egy szűk körű sajtótájékoztatón adott magyarázatot az eladásra. Itt többek között cáfolta, hogy bármilyen egészségügyi probléma miatt adta el dömpingszerűen az OTP-részvényeket. Azt is elmondta, hogy a részvényeket egyébként is kiszórta volna, csak nem most, hanem ősszel. Az OTP-vezér állítólag 50 milliárdot készül befektetni egy agrárüzletbe. S azt is leszögezte, nem üzenni akart a kormánynak, nem erről van szó.

Az utóbbi hetekben egyébként Csányi mellett több másik vezető is adott el OTP-részvényket. Az OTP árfolyama hétfő délelőtt több mint 3 százalékot zuhant. Forgalma mindössze 1,5 milliárd forintos volt.

A szakértő egyébként azt mondja, nem érdemes pánikolni. S a gigaeladások mellett sem szabad elfeledkezni arról, hogy a papírok alapvetően legalább ötezer forintot érnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik