Belföld

Csányi marad és osztja a politika kisfiúit, de papírrepülővel nem támadja Orbánt

csányi (csányi)
csányi (csányi)

Az OTP-vezér megismételte mindazt, amit bankja korábban is mondott.

Csányi Sándor azt mondta: érzékelte az utóbbi idők politikai támadásait, ám az szerinte nem a kormányfőtől és nem a kormánytól ered. Az általa kiválasztott újságírók előtt közölte: több mint 10 milliárd forintnyi OTP-részvénye eladásával már azt megelőzően megbízta egyik munkatársát, hogy napvilágra került volna a kormány legújabb, a devizahitelesek megsegítését célzó programja.

Az OTP-vezér ezzel cáfolta azokat a találgatásokat, hogy az eladások hátterében az állt, hogy a mentőcsomag kárt okoz a bankrendszernek. Az ugyanakkor megjegyezte, a devizahitelesek problémáiért kizárólag a bankokat felelőssé tenni irreális. A felelősség közös: bankoké, hiteleseké és a kormányé, ezért szerinte a rendezésben is meg kell osztani a terheket.

Noha sokan ezt korábban megkérdőjelezték, Csányi az eladás indokaként agrárvállalkozásai finanszírozási igényét említette, jelezve, hogy bízik abban, az agrárvállalkozások növelik a magyar gazdaság versenyképességét és hozzátette: ha saját vállalkozásai nyereséget termelnek, abból később ismét vesz OTP-részvényeket.

Az utóbbi hetek politikai támadásairól azt mondta, ő is olvasott ezekről, ám nem gondolja, hogy ezek mögött a kormány vagy a kormányfő húzódna meg – írta az atv.hu. A szintén meghívott Origo ehhez hozzátette, hogy Csányi nem vonul vissza, és nem is üzenetnek szánta a kormánynak azt, hogy eladta minden OTP-részvényét. Mint mondta: annyira ismeri Orbán Viktort, hogy tudja, ettől ő nem ijedne meg, „ez olyan, mintha papírrepülővel dobálnám őt”.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A devizahiteleseket mentő újabb akcióról „természetesen nem egyeztettek” a bankokkal, egy konzultáció volt hétfőn a bankszövetséggel, de a pontos tervekről nem tudnak semmit – tette hozzá Csányi, aki szerint „olyan megoldás nem születhet devizaügyben, amit az OTP ne tudna túlélni.

Csányi közölte, a kormány részéről nem érez politikai támadást, nem volt olyan lépés, amely az OTP-t jobban sújtotta, mint a többi bankot. Az, hogy egy-két ember tesz megjegyzéseket, az sosem izgatta, az őt többször lepolipozó Lázár Jánost nem ismeri személyesen olyan jól, de „nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet”, ráadásul – tette hozzá – nem az a nagyfiú, aki állandóan beszól, ez a kisfiúk sajátossága..

Egészségi állapota jellemzéseként azt mondta: maratont is futhatna, és az elmúlt hetekben is napi 15-20 kilométert gyalogolt homokban tűző napon, semmi baja nincs, teherbírása nagyobb, mint eddig. Szerinte a Magyar Nemzet irányítói, tulajdonosai (ez a lap hozta elő szívműtétjét a részvényeladások okaként – a szerk.) jóval korábban tudtak a beavatkozásról, így nem érti, miért most jöttek elő vele.

(Miután megjelentek a hírek Csányi Sándor tájékoztatójáról, a tőzsdén gyorsan több mint 3 százalékos pluszba ugrott az OTP árfolyama.)

Varga Mihály szerdán közölte: a kormány szerint „az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve” ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket. Szavai szerint a devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet – tette hozzá.

Mint mondta: a kormány szándéka egyértelmű, egyrészt „az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve” a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelek kivezetése a hazai hitelpiacról, másrészt olyan helyzet létrehozása, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mintha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel. A nemzetgazdasági miniszter e célok eléréséért tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel.

Selmeczi Gabriella szerdán azt mondta, hogy bármilyen döntés is születik a devizahitelesek megsegítéséről a kabinet ülésén, a kormánypárt azt támogatni fogja, nem engedi el az adósok kezét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik