Gazdaság

Gyereknek nézik Önt trükkjeikkel az élelmiszergyártók

bolt (bolt, )
bolt (bolt, )

Így vágják át a vásárlókat a méretezéssel a gyártók.

Akinek van gyereke, biztos észrevette, milyen érdekesen ítélik meg a gyerekek a mennyiségeket. Ha például 10 építőkockát egymásra rakunk, azt a gyerekek kevesebbnek érzik, mint ha 10 építőkockát egymás mellé rakunk le. Sőt, ha fogunk egy poharat, kiöntjük belőle a vizet egy tálba, amiben pont elfér, és megkérdezzük a gyereket, hogy melyik edénybe fér több, jó esély van rá, hogy nem veszi majd észre, hogy azonosnak kell lennie az űrtartalomnak, s a szélesebb kiterjedésű tálat mondja nagyobbnak.

Mindezt azért mondom, mert egy gyors bevásárlás után arra jutottam: az élelmiszer-ipari gyártók szemében jól láthatóan mi is gyerekek vagyunk, akik nem tudják megítélni a mennyiségeket. Ezen egy kicsit fel is húztam magam, ezért a környékemen lévő hipermarketben neki is álltam a méretcsalásokat összegyűjteni. (Az életlen képek az én telefonos fényképészeti képességeimet dicsérik, nem a fotósainkét.)

A trükkök, amiket a gyártók az alábbiakban alkalmaznak, mind jogszerűek. Nekik csak annyi a feladatuk, hogy ráírják a csomagolásra, mennyi van benne. Észrevenni sajnos nekünk, vásárlóknak kell.

Levegőt is veszünk

A legdurvább talán az, amikor ugyanabba a csomagolásba akár 10 százalékkal is kevesebb dolgot tesznek, és mondjuk ezzel nyújtják meg kicsit a profitjukat.

A legszembeötlőbb példát erre a Danone kefír adta.

Ugyanaz a csomagolás, csak épp a négyes kiszerelésben egy pohárban 140 gramm kefír van, míg a szingliben 150 gramm. Akárhogy is számoljuk, majdnem 10 százalékkal kevesebb kefírt kapunk, ha megvesszük a négyes csomagást. Ezt úgy is vehetjük, hogy valójában ennyivel drágább a termék, mint a másik. Csak hát ugye ez úgy van kitalálva, hogy első pillantásra ki sem derül a számunkra.

Méretcsökkentési akció

Sokszor az akciós árral párosul az azonos méretű csomagolásba töltött eltérő mennyiség. Például a kukoricáknál jól látni: az akciós termékben valójában kevesebb anyag van.

Egy zacskó, két méret

Hasonló a szitu a háztartási keksznél, ahol az egyik csomagolásban 180 gramm, a másikban pedig 200 gramm található.

Külön vicces, hogy ebben az esetben ugyanannak a gyártónak a termékeiről van szó.

Vigyáznak ránk

Ennek egy változata az, amikor mondjuk van egy terméknél egy tipikus kiszerelés és valamivel az alá lövik be a tartalmat. Szinte őrködnek az egészségünk felett, nehogy túlfogyasszunk. Erre nagyon sok példa van.

A félliteres kakaó néha 450 ml.

A szemre hasonló méretű sajtkrémesdoboz hol 100, hol 120, hol 125 grammot tartalmaz.

 

Ki veszi észre, ha kicsit rövidebb a tömló?

Ha a negyedkilós Paloma tíz százaléka hiányzik?

Vagy épp a méz öt százalékát nem hozták meg a méhek?

A kömények közt is tízszázalékos a súlykülönbség.

Netán az akciós nutellától kicsit kevésbé hízunk.

Vagy ha a négyfős család spagettivacsorája valójában fejenként 100 gramm tésztát tartalmaz csak és nem 125 grammot?

A méret nem lényeg

Ennél szerintem valamelyest korektebb megoldás, amikor szemre hasonló méretű a csomagolás, de azért nem pont ugyanakkora. Gyakori trükk ez például a lekvároknál.

Vegyük észre: ezek között az áfonyalekvárok között óriási különbségek vannak, bár ez nem nyilvánvaló talán elsőre.

 

A legkisebb kiszerelés 340 gramm. A legnagyobb 450 gramm. Ön melyiket venné?

Talán a kedvenc példám mégiscsak ez:

A hasonló csomagolásban lévő termékek közt a legkisebb (320 gramm) valójában nem is tejföl. Nem a legkisebb csomagolás tartalmazza a legkevesebbet. A tökéletesen azonos méretű poharakban nem ugyanannyi van. És a saját márkás termék – amitől azt várnánk, hogy a gyártó számára a legspórolósabb – tartalmazza a legtöbb tejfölt.

Háztartási méretek

Egyébként ne gondoljuk, hogy a trükközés a vegyszerekre nem vonatkozik. Itt vannak például a mosogatószerek.

 

Ugyanannak a gyártónak két, előről azonosnak tűnő méretű terméke, ugye?

A valóság:

A középső Pur csak háromnegyed liter, míg a baloldali 1 liter.

Szinte szórakoztató a mosóporokkal zajló kavarás. Hányféleképp is lehet ugye azt előadni, hogy vesz az ember 4-4,8 kiló mosószert?

 

Különösen vicces, hogy 4,8 kiló mosópor az egyik gyártónál 48, a másiknál 60 mosásra elég. (Lehet, a Persil hatékonyabb?)

És persze a 60 literes szemeteszsáknál valójában semmi sem egyértelmű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik