Gazdaság

Az ingatlanpiacnak jót tesz a külföldön dolgozó magyar

Elado-lakas(960x640)(3).jpg (eladó lakás, ingatlan, ingatlanpiac)
Elado-lakas(960x640)(3).jpg (eladó lakás, ingatlan, ingatlanpiac)

Az ingázók miatt jobbak a lakásárak a nyugati határ mentén.

Komoly keresletet generálhatnak az ingatlanpiacon a külföldön dolgozó magyarok az alacsony ingatlanáraknak, a gyenge forintnak és a kedvező finanszírozási lehetőségeknek köszönhetően – mondja az OTP Lakáslízing Zrt. szakértője. Virág Attila szerint a hazai ingatlanpiacra jelenleg jellemző viszonylag alacsony árszint nagyon csábító lehet azok számára, akik stabil, eurós fizetéssel rendelkeznek.

A külföldön élő magyarok mellett jellemzően a határ közelében lakó „ingázók” tartoznak e körbe, de egyes cégeknél, valamint nemzetközi szervezeteknél is előfordulhat, hogy az uniós devizában kapja valaki a fizetését – tette hozzá a vezérigazgató.

Virág Attila szerint a közelmúltban külföldre szegődött magyar munkavállalók egy-két éven belül jelenhetnek meg már igazán nagy számban a hazai ingatlanpiacon.

z előrejelzések szerint az ország nyugati határa mentén lehet számítani a legnagyobb felfutásra, ahol az Ausztriába dolgozni járó ingázók kezdhetik el tervezgetni az ingatlanvásárlást. Kedvelt célpontok lehetnek a Szlovákiával határos északi megyék, illetve a fővárosban lehet még növekedéssel számolni, ahol főleg befektetési céllal vásárolhatnak ingatlant az eurós jövedelemmel rendelkező magyarok.

„Az eurós jövedelmű magyarországi ingatlanvásárlók az ingatlanpiac mellett a lakáslízingpiacot is fellendíthetik” – véli a vezérigazgató. A lakáslízing 2005 óta létezik Magyarországon, a jelenlegi állomány 50 milliárd forintot tesz ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik