Gazdaság

Elkiabálta a javulást a kormány

munkanelkuli-hivatal(430x286)(1).jpg (munkanélküli hivatal)
munkanelkuli-hivatal(430x286)(1).jpg (munkanélküli hivatal)

Magyarország valójában egyáltalán nem teljesít jobban.

Tavaly októbertől idén januárig gyakorlatilag folyamatosan csökkent a foglalkoztatás – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma nyilvánosságra hozott adataiból. A munkaképes korúak közül év végére már csak 57,1 százalék volt valamiféle, legalább havi egyórányi jövedelmet jelentő jogviszonyban.

Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatottság tavaly nyári javulása – amelynek során már 58,2 százalékra is felment a munkát végzők aránya – az idei év elejére erőteljesen olvadni kezdett.

Alig bírjuk eltartani egymást

Januárban összesen 3 millió 821 ezer embernek volt valamilyen kereső tevékenysége a 6,7 millió munkaképes korú emberből. A férfiak körében nagyobbat csökkent a keresők aránya, mint a nőknél: előbbieknél 0,9 százalékponttal esett a ráta, míg a nőknél „csak” 0,7 százalékponttal.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Igaz, a férfiak körében még így is 40 százalék alatt van a társadalom által eltartottak aránya, míg továbbra is majdnem minden második nő (48,2 százalék) él önálló jövedelem nélkül.

Nő a munkanélküliség

Ismét 11 százalék fölé került a munkanélküliségi ráta is 2012 novembere és 2013 januárja között, amivel nagyjából el is tűnt a ráta tavalyi javulása. Hozzá kell tenni azonban, hogy a munkanélküliség az elmúlt három évben minden alkalommal 11 százalék fölé került a télen. (Részben amiatt, hogy ilyenkor leáll sok mezőgazdasági munka.)

A válság kitörése óta alig volt olyan időszak. amikor ennél többen voltak munka nélkül Magyarországon. A november-január időszakban átlagosan 486 ezer munkanélküli volt, s ennél csak 2010 januárja és 2011 áprilisa, illetve 2011 decembere és 2012 áprilisa között volt több munkanélküli. (És ebben a tartósan munkanélküliek – becslések szerint mintegy félmillió ember – még benne sincsenek.

Mindez azt jelenti, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi évértékelő beszédében azt hangsúlyozta, hogy mennyit javult Magyarországon a munkavállalók és a gazdaság helyzete, minimum előre ivott a medve bőrére, “az ördögbe is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik