Gazdaság

Kitáncolna Orbán a kényszernyugdíjazás mögül

Orszagos-Nyugdijbiztositasi-Foigazgatosag(960x640).jpg (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság)
Orszagos-Nyugdijbiztositasi-Foigazgatosag(960x640).jpg (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság)

A miniszterelnök mégsem saját maga hozná meg a kényelmetlen döntéseket, hanem Balog Zoltánra testálná azokat. Így a miniszternek kellene eldöntenie, ki dolgozhat tovább az egészségügyben 62 év felett.

Orbán Viktor, úgy tűnik, mossa kezeit: nem ő fogja engedélyezni, ki dolgozhat tovább 65 év felett az egészségügyben, és ki nem. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjére, Balog Zoltánra testálják a népszerűtlen döntéseket – tudta meg a MedicalOnline.

Ezek szerint a minisztertől függhet majd, hogy az egészségügyi dolgozók közül kik maradhatnak állományban 62 (vagy 65) év felett, és ő engedélyezheti majd a kieső bevételeik pótlását is. Hiszen nyugdíjat és fizetést egyszerre nem kaphatnak.

Jövedelemkiegészítés: hogyan és honnan?

Azt még nem tudni, hogy akik kegyelmet kapnak (vagyis tovább dolgozhatnak), milyen formában jutnak hozzá a jövedelemkiegészítéshez, mert többféle változat került a kormány elé. Az egyik szerint adómentesen ugyanannyit kapnának, amennyi nyugdíjról le kell mondaniuk. Azt azonban nem tudni, a korábban emlegetett senior ösztöndíjas rendszerről van-e szó.

A másik verzió a közalkalmazotti illetmény 60 százalékával pótolna, csak kérdés, hogy adómentesen-e, vagy sem. Aztán az sem kizárt, hogy a munkáltatóra bíznák a kompenzációt, de ehhez megszabnák, mennyi jár a költségvetésből egy-egy dolgozó után. Annyit tudni még, hogy a támogatást az OEP-től kellene központi támogatásként megszerezniük az intézményeknek. De kérdés, honnan lesz erre pénze az OEP-nek.

A 62 év sincs még kőbe vésve

Az sem biztos, hogy 62 évnél húzzák meg a határt. Lehet, hogy 65 éves korig szabadon tovább dolgozhatnának az egészségügyiek (de ezt be kellene jelenteni). S e kor felett úgynevezett intézményi keretszámok alapján mondanák meg, hány embert lehet tovább foglalkoztatni. Viszont a nem egészségügyi területen dolgozókra nem lesz ilyen keretszám.

Abban nem lenne változás, hogy a nyugdíjba vonulók állását csak miniszteri engedéllyel lehetne újra betölteni.

Mint ismert, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még tavaly júliusban jelentette be, hogy a 62 év feletti közalkalmazottaknak a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást. Szócska Miklós akkor jelezte, hogy felmentést kér az ágazatnak. Az egészségügyi államtitkár szerint ugyanis azonnal bedöntené az egészségügyet a 62 év felettiek kötelező nyugdíjazása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik