Gazdaság

Akik nagyon pórul jártak volna

Villám csapott a parkoló Ferrariba, hidat tolt el a teherautó, tűz ütött ki a budai villában, égő karácsonyfa repült ki az ablakon, szétrobbant a pezsgő.

Nem tipikus káreseteit gyűjtötte össze a Generali, és tanácsokat is ad, mire ügyeljünk így az év végén. 2012-ben közel 30 milliárd forintot fizetett a biztosító 330 ezer ügyfélnek .

Peches év vége

A család feldíszítette a karácsonyfát, meggyújtotta a fán lévő csillagszórókat és gyertyákat, ám a fa hirtelen lángra lobbant. A családfő ijedtében megragadta a karácsonyfát, és az ablakon keresztül kidobta az utcára a hatodik emeletről. Közben lángra kapott a függöny és enyhe égési sérüléseket is szerzett a riadt férfi. Ennél persze sokkal kellemetlenebb lett volna, ha az égő karácsonyfa még el is talál valakit az utcán.

Szintén egy évvel ezelőtt – egy szilveszteri összejövetelen – történt, hogy egyik ügyfelük a vacsorához készülődve pezsgőt bontott, ám az üveg szétrobbant, és az ital az asztal mellett lévő értékes festményre folyt. A lakásban tartózkodók törölgetni kezdték a képet, így az akvarell festmény menthetetlenül szétmázolódott – említenek két extrém esetet.

Különösen vigyázzunk:

–        A szilveszteri tűzijátékkal.

–         A közösségi oldalakra ne írjuk meg, mikor utazunk el, és azt se, milyen értékes ajándékokat kaptunk, ezek dobozát a kuka mellé se tegyük ki (mert tippet adhatunk a betörőknek).

–         Mielőtt elutazunk, ellenőrizzük, áramtalanítottunk-e, elzártunk-e, kikapcsoltunk-e, stb.

–         Ha havas, csúszós a járda, szórjuk fel homokkal, hamuval.

–         Legyen a kocsin téli gumi.

–         Ha alkoholt ittunk (például szilveszterkor), hívjunk inkább sofőrt.

A karácsonyi és szilveszteri balesetek évről évre felbukkannak, ám az igazán nagyértékű káresetek jellemzően nem ezek közül kerülnek ki.

2012-ben a legnagyobb lakáskár egy budai villában történt tűzesetnél volt, 800 millió forintnyi. A második legnagyobb kárt egy energiaszolgáltató gázturbinájának meghibásodása okozta, ahol 200 milliós volt a becsült kárösszeg, a sorban a harmadik pedig az a megközelítőleg 180 milliós kár volt, amit egy idősek otthonában okozott a feltehetően égő cigaretta miatti tűz.

A legnagyobb járműkárok között említik azt a különleges fafeldolgozó felszereléssel ellátott teherautót, amely műszaki hiba miatt teljesen kiégett (20 millió forint), aztán egy parkolás közben kigyulladt Ferrarit, amibe a viharban belecsapott a villám (14,5 millió forint), és egy híd alá szorult teherautót is, amely úgy elmozdította a hidat, hogy az azon fekvő vasúti sín is eltörött (14 millió forint volt a kár).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik