Gazdaság

Félelemrangsor: nyugdíj, munkahely, egészség

nyugdíj (nyugdíj, kisnyugdíjas)
nyugdíj (nyugdíj, kisnyugdíjas)

Az UNION Biztosító reprezentatív kutatása szerint félelmeink nem állnak arányban azzal, mit teszünk a felkészülésért, védelemért.

Lakásukat biztosítják a legtöbben, pedig a legféltettebb a megélhetés és az egészség. A legerősebb félelmek a nyugdíjhoz kapcsolódnak, második helyen az állás elvesztésének veszélye áll. A harmadiktól a nyolcadik helyig csupa olyan félelem található, amely az egészséghez kapcsolódik. Ezeket egy kategóriába sorolva szintén egy nagyon markáns félelmi csoport körvonalazódik. E kockázatoktól az átlagosnál is jobban tartanak a nők és az alacsony iskolai végzettségűek.

Egy kicsivel kevésbé féltjük autónkat és lakásunkat, valamint tartunk a balesetektől és azok következményeitől, ugyanakkor az ezekkel kapcsolatos kockázatok is érezhetően megjelennek életünkben. A felkészülés, a biztosítási hajlandóság ellenkező arányokat mutat: a személyünkhöz köthető fenyegetettségekre: nyugdíjas kori anyagi helyzet, munkanélküliség, betegség, kevésbé vagyunk felkészülve, míg vagyontárgyainkat – különösen lakásunkat – többen védjük.

Az egészségbiztosítás, a munkanélküliségi biztosítás és az életbiztosítás a három leginkább biztosításhiányos terület a kutatási eredmények alapján. A megkérdezettek csupán 4%-a rendelkezik munkanélküliségi biztosítással, 7%-a egészségbiztosítással, 12% halálesetre szóló életbiztosítással

A 2013-ban esedékes biztosítási adó bevezetése, valamint az elhúzódó gazdasági válság nem segíti a helyzet pozitív irányba történő elmozdulását – írja a Biztosítási Szemle.

Mint korábban megírtuk, immár többféle jövedelemkiesési biztosítás közül választhatunk. Ezeknek azonban nem azonosak a feltételei: van, amelyiknél tízezreket kell havonta fizetni, de olyan is, amelyiket csak más biztosítás kísérőjeként köthetünk meg. Az egyetlen közös bennük, hogy nem szólhat bele a biztosító, mire költjük az összeget.

Íme az ajánlatok!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik