Gazdaság

Újabb drágulásra készülhetnek a magyar nők

vezet (női sofőr, )
vezet (női sofőr, )

Drágulhatnak a biztosítások az év végétől. Míg a nők előretörnek, a férfiak kiszorulhatnak a biztosítók ügyfélköréből, ez pedig károsan érintheti a magyar családokat.

Decembertől nem különböztethetik meg nemek alapján ügyfeleiket a biztosítók a szerződések megkötésénél az úgynevezett gender irányelv (direktíva) miatt – értesült a Pénzcentrum.hu. Az internetes oldal – a témával foglalkozó tanulmányokra hivatkozva – azt írja, emiatt a társaságoknak más eszközt kell találniuk a kockázat felmérésére, vagy emelniük kell a biztosítások általános árszintjét. Mindez ráadásul a leginkább kockázati életbiztosításokat érinti.

Az árakat azok a kockázatos férfi ügyfelek tornázhatják fel, akik a jelenlegi díjak mellett nem szerződnének. A nagyobb kockázatú ügyfelek megjelenése plusz költséget jelent a biztosítóknak, ami a nők esetében jobban növelheti a biztosítási díjakat, mint a férfiak esetében csökkenti.

A portál szerint megoldás jelenthetne az egyéni, a jelenleginél sokkal alaposabb ügyfélszűrés, vagyis nagyobb figyelmet szánni a szerződők egyéni állapotára – ez azonban nem olcsó. Másik út lehet egy nemtől függő változó használata. Erre vonatkozóan már léteznek elképzelések – árulta el a lap kérdésére Pásztor Gábor, az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezető aktuáriusa.

Az már most látszik, hogy nem lábméret vagy magasság alapján lehet megkülönböztetni az ügyfeleket. A direktíva meglehetősen homályosan fogalmaz, hogy mit lehet és mit nem, valószínűleg lesznek majd kreatív ötletek, de nem látok olyan alternatívát, ami kiválthatná a nemi diszkriminációt – tette hozzá a kockázatkezelési elemző.

Pásztor Gábor szerint, ha a díjakban nem is, de a szerzési jutalékban tehetnek különbségeket nemenként a biztosítók jövőre is. Az ügynökök díjazásán keresztüli diszkriminációval több kevésbé kockázatos női ügyfél köthet szerződést, míg a férfiak kiszorulhatnak a biztosítók ügyfélköréből. Ez a folyamat viszont károsan érintheti a magyar családokat.

Miért szelektálnak nemek szerint?
A várható átlag életkor még jelenleg is 6,5 évvel magasabb a nők esetén. Nem csak a halandóságban tapasztalt eltérés magyarázza a megkülönböztetést, a hölgyek kevesebb autóbalesetet szenvednek, utazás során is ritkábban sérülnek meg, és az egészségügyi kockázataik is alacsonyabbak. A megfigyeléseknek köszönhetően a kockázati biztosítások nagy része olcsóbb a nők számára jelenleg, úgymint az élet-, utas-, baleset- és gépkocsi biztosítások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik