Gazdaság

Újabb adóterhek jöhetnek jövőre

aprópénz (pénz, öt forint,)
aprópénz (pénz, öt forint,)

Ha sikerülne az IMF-hitelkeretről megállapodni, elfelejthetnénk a 300 forintos eurót. De lehet, hogy a kormány mégiscsak nélkülük próbálkozna.

Bár a kormány szeptember elején egy horrorforgatókönyvet vázolt fel a lakosságnak az IMF elvárásaival kapcsolatban, az Equilor Befektetési Zrt. elemzői arra számítanak, hogy mindez csak a megállapodás kommunikációjának előkészítését jelentette, és jó eséllyel még idén megszülethet az egyezség a hitelkeretről – derül ki a cég közleményéből.

A felvázolt és az IMF-nek tulajdonított követeléslistához képest a megállapodás megkötésekor bevállalt feltételeket nagy sikerként lehet majd eladni, ami azt mutatná, hogy a kormány megakadályozta a Valutaalapot a drasztikus feltételek Magyarországra erőltetésében. A megállapodással akár évi 400 milliárd forintot takaríthatna meg az ország hosszú távon, mivel sokkal kedvezőbb hozamszint alakulhatna ki a magyar kötvénypiacokon.

Az Equilor szerint sikeres EU/IMF tárgyalások esetén, az inflációs nyomás ellenére az év végéig akár 6,25 százalékig csökkenhet az alapkamat, míg az euró árfolyama 280-290 forint között mozoghat.

Mégiscsak megpróbálhatjuk egyedül?

A kockázatosabbnak ítélt piacok, így Magyarország is lélegzethez jutott a szeptember 12-én bejelentett újabb amerikai monetáris expanziós programnak köszönhetően, igaz emiatt viszont némileg csökkent a valószínűsége az idei EU/IMF megállapodásnak.

A magyar devizakötvénypiacon a történtek hatására ugyanis jelentősen csökkent a hozamszint. Mindez az elemzők szerint arra késztetheti a kormányt, hogy mégis kimerészkedjen a devizakötvények piacára, jóllehet többször hangsúlyozták, hogy IMF-megállapodás előtt ebbe nem vágnak bele.

A magyar piac megítélésével kapcsolatban fontos tényező lesz a jövő évi költségvetésben tátongó lyuk, mely a munkahelyvédelmi akcióterv 300 milliárdos hatásával és a tranzakciós adóbevételből származó bevételek jelentős csökkentése nyomán keletkezett.

Brutális lyuk a büdzsében

Jelen formájában az elemzők szerint 600 milliárd forintos bizonytalan tételt tartalmaz a legfrissebb költségvetési tervezet. Ezek közé tartozik az IMF által ellenzett, de a költségvetésbe betervezett, a Magyar Nemzeti Bankra kiterjesztett tranzakciós adóból származó 116 milliárd forint, az adóbeszedés hatékonyságából 160 milliárd forint, a túlzónak tűnő jövő évre kalkulált 100 milliárd forintos kamatkiadás-csökkenés, az elektronikus útdíjból beszedni tervezett 75 milliárdos tétel, valamint az alapvető élelmiszerek esetében tervezett 60 milliárd forintos áfacsökkentés.

Emellett nem biztos, hogy sikerül a terveknek megfelelően 400 milliárd forinttal csökkenteni az önkormányzati támogatásokat, amit a feladatok központi átvételével indokol a kormány. Emellett az is további kiigazítási igényt jelenthet, hogy a kormány idén 0,1%-os, jövőre pedig 1,6%-os GDP-növekedéssel számol, ami soha nem látott optimizmusról árulkodik.

Ezzel szemben az Equilor Befektetési Zrt. elemzői 0,8%-os recessziót várnak idénre és mindössze 0,9%-os növekedést jövőre, mely összesen közel 1,6%-kal alacsonyabb GDP-bázist eredményez a hiány számításához. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban még mindig nincs hivatalos kormányzati álláspont, de az tudható, hogy a költségvetési terv átalakítására készül a kormány.

A bevételi és kiadás oldal közötti lyuk betömésére Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője inkább bevétel oldali intézkedésekre számít, hiszen a radikális kiadáscsökkentő lépések egyre inkább tabunak számítanak a kormányzatnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik