Gazdaság

Emelkedhetnek az illetékek?

Felül kell vizsgálni az adóhatóság eljárási illetékeit, hogy a beszedési költségek ne legyenek túl magasak a bevételekhez képest. Ez akár azt is jelentheti, hogy emelkednek az illetékek.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemrégiben értékelte a tavalyi költségvetés végrehajtását. Számos problémát találtak, többek között (már nem először) felhívták a figyelmet arra, hogy túl magasak a beszedési költségek az adóhatósági illetékekhez képest.

Emiatt javasolták, hogy a minisztérium vizsgálja felül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatáskörébe tartozó eljárási illetékek szabályozási rendszerét (mérték, mentességek). A cél az lenne, hogy a beszedési költségek arányosak legyenek a bevételekhez képest.

Emelni fogják az illetékeket?

Ha ezt lefordítjuk, több dolgot is jelenthet. Például azt, hogy a beszedési költségeket kell csökkenteni, vagy azt, hogy az illetékeket kell növelni (esetleg mindkettőt egyszerre), de akár azt is, hogy mivel túl költséges az illetékek beszedése, inkább mondjanak le róla. Persze ez utóbbi nem túl valószínű.

Nyíltan feltettük az illetékes Nemzetgazdasági Minisztériumnak a kérdést: az ÁSZ javaslata alapján számítani lehet-e az illetékek emelésére. De érdemi választ nem kaptunk. Azt írták, vizsgálják, hogyan lehetne összhangba hozni az eljárási illetékek mértékét a beszedési költségekkel.

Ezután az ÁSZ-hoz fordultunk ugyanezzel a kérdéssel. Azt írták megkeresésünkre, hogy a jogszabályalkotó (vagyis a minisztérium) döntése, hogy a felülvizsgálat után milyen jogszabály-módosítást kezdeményez.

Gyakran ki se rótták az illetéket

A számvevőszék válaszából az is kiderült, hogy az adóalanyok százezres nagyságrendben nyújtanak be a NAV-hoz fizetési kedvezményre (részletfizetésre, halasztásra, adómérséklésre) kérelmet. De az illetéket csak hébe-hóba róják ki rájuk. Legalábbis az ÁSZ által megvizsgált esetek mintegy harmadánál (ez 15 eset) nem írták elő az eljárási illetékfizetési kötelezettséget (s volt késedelmes illetékkirovás is). Az ÁSZ az eljárási illeték előírásával kapcsolatos hiányosságot már évek óta megállapítja.

Levelükben azt is írták, hogy az adóhatóság egyébként felmérte, mennyibe kerül az eljárási illeték előírása és beszedése a bevételhez képest. Megállapították, hogy 2010-ben az elsőfokú szervek 298,3 milliárd forint eljárási illetéket írtak elő. Ennek beszedési költsége (munkabér, járulék- és postaköltség) 82 milliárd forint volt. 2009-ben még rosszabb volt a helyzet, 431,8 milliárd illetéket róttak ki 175,1 milliárd költségen.

Vagyis 2009-ben az eljárási illeték beszedése a várt bevétel 40,6 százalékába, míg 2010-ben 27,5 százalékába került. Összehasonlításképpen azt is megírta az ÁSZ, hogy az összes adóbevétel átlagos beszedési költsége 2,4 százalék. Ezért is mondja a számvevőszék évek óta, hogy ezzel a kérdéssel kell kezdeni valamit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik