Gazdaság

Újpalotán a legolcsóbb a panel

panelház (panelház, ablakok)
panelház (panelház, ablakok)

Veszített népszerűségéből a panelpiac, a fővárosban és vidéken is kevesebb fogy az ilyen lakásokból, mint két éve. Az árak viszont kicsit emelkedtek tavaly év vége óta.

A fővárosban 2010-ben még a lakást vásárlók 40 százaléka választott panelt, az elmúlt fél évben azonban már csak 30 százalékuk. Vidéken a fele-fele arány tolódott el 60-40-re, a panelek kárára. Középtávon várhatóan nem csökkeni tovább a panelek forgalma, a mostani 30 százalékos fővárosi arány feltehetően marad egy időre. A kínálat viszont nem csökkent, így aki panelben gondolkodik, kitűnő vásárlói pozícióban van.

Az ár tekintetében vélhetően túljutott a mélyponton a panelpiac. A Duna House fővárosi panelárindexe szerint a negatív csúcs a tavalyi utolsó negyedévben volt, amikor a 2008 eleji árakhoz képest 77 százalékra csökkent az index. Azóta folyamatos emelkedést mértek, jelenleg 81 százalékon áll az index.

A főváros legnépszerűbb részei sorrendben: a harmadik, a tizennegyedik és a negyedik kerület. A legmagasabb a tizenegyedik kerületben az átlagár, itt átlagosan 10,5 millióért vették az 52 négyzetméteres lakásokat. Újpalotán viszont ennél hárommillióval olcsóbban, átlagban 7,3 millió körül lehet vásárolni egy 51 négyzetmétereset (ez volt a legolcsóbb a DH listájában).

Két igen népszerű méretkategóriát létezik: az egyik a 35 négyzetméter körüli, a másik a 45-55 közötti. Van még egy kiugró kategória, a 66-68 négyzetméteres (ezek típusméretek).

Megfelelő áron mindenre van vevő. A fővárosban a 35 négyzetméteres lakásokat 6,7 millióért veszik átlagban, az 56 négyzetmétereseket 9,3 millióért.

Árban az idén érezhető felpattanás nem látszik trendszerűnek, nagyon érzékeny és változó a fővárosi panelek ára. Így akár még lefelé is mozdulhat, még ha a tavalyi mélypontot nem is éri el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik