Hatalmas szakadék alakult ki az európai jegybankon belül azzal kapcsolatban, hogy mit is kellene tenni az euróválság kezelésére. Két súlyos döntést is meg kell hozni Európa monetáris – és politikai – vezetőinek: kitolják-e Görögországot a valutaunióból, ezzel csökkentve a többiekre nehezedő nyomást, vagy pedig szedjék össze, amijük van, és támogassák a szegény rokont?
Eddig Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) vezetőjének nyilatkozatai alapján úgy tűnt, hogy a jegybank a második verziót szeretné. Már egy hónapja is azt mondta: mindent megtesznek azért, hogy megmentsék az eurót. Ez a piaci elemzők szerint azt jelenti, hogy az EKB gyakorlatilag pénzt pumpál a nehéz helyzetű kormányok kasszájába azzal, hogy felvásárolja államkötvényeiket. A Reuters jegybanki forrásai szerint Draghi tényleg bármennyi pénzt elköltene erre (nem határoz meg plafont), bár valószínűleg lebegtetni fogja, hogy mikor és milyen hozam esetén áll neki vásárolni.
Egyes szakértők szerint ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy a garantált vásárlási szándék kinyilvánításával annyira lecsökken az állampapírok kockázata a befektetők szemében, hogy automatikusan leesik a kockázatért cserébe elvárt hozam. Ekkor ismét olcsón juthatnak a piacról pénzhez a kormányok, nem kell a gatyájukat is kifizetni az adósságtörlesztésre a magas kamatok miatt. És mindez akár anélkül is lejátszódhat, hogy a jegybank egyetlen eurónyi államkötvényt is ténylegesen megvásárolna.
Hogy Draghi pontosan milyen konstrukcióra gondolt, az várhatóan az EKB monetáris tanácsának szeptember 6-i ülésén kerülhet nyilvánosságra.
Az ellenlábas
Ehhez képest az európai monetáris politika nagyhatalmú szereplője, Jens Weidmann, a német jegybank elnöke a Der Speigel német hetilapnak azt nyilatkozta: az államkötvényvásárlásra Európa kormányai rászokhatnak, s drogfüggővé válhatnak. A Bundesbank-vezér szerint ugyanis ez a stratégia pont annyira nem megoldás az euró problémáira, ahogy az sem, ha egy kormány pénzt nyomtat magának. „A demokráciákban az ilyen átfogó kockázatközösség-építésről nem a jegybankok, hanem a parlamentek dönthetnek csak” – magyarázta a befolyásos német hetilapnak. Ráadásul „nem szabad annak kockázatát alábecsülni, hogy a központi banki finanszírozás olyan függőséget okozhat, mint a kábítószerek” – tette hozzá.
Jens Weidmann – Fotó: AFP / Eric Piermont
Az államkötvény-felvásárlás gondolata a németeknek nem csak most vált ellenszenvessé. Már Axel Weber, Weidmann elődje a Bundesbank élén is azért mondott le posztjáról, hogy ezzel érzékeltesse tiltakozását az ilyen lépésekkel szemben. (Erről a taktikáról már korábban is volt szó, ám azóta viszonylag a háttérbe szorult.)
Hazabeszél Draghi?
Ezzel együtt, a németek egyedül aligha tudnák megakadályozni a jegybank olasz vezetőjét abban, hogy – ha valóban ezt tervezi – elkezdje az EKB felvásárolni a görög, olasz és spanyol állampapírokat. (A magyar kötvényeket valószínűleg nem érintené – legalábbis az első körben – ez a lépés, mivel nem az eurózóna tagja.) A jegybank tanácsának ugyanis 17 tagja van – hangsúlyozza cikkében a Reuters.
Jól látható azonban, hogy még az államkötvény-vásárlással kapcsolatban is lényegében kettészakadt a tanács. Az északi közgazdászokat különösen elborzasztja például a görögök – talán a magyarországinál is rosszabb – adócsalási hajlandósága, és nem is szeretnék saját adóikból finanszírozni a kimentésüket. Ők határozott, de átmeneti felvásárlást tartanak csak elfogadhatónak, és azt is csak akkor, ha „robbanásszerűen” növekednek az állampapíroktól elvárt hozamok. (Ha kockázatosnak ítéli a piac az állampapírt, akkor sokkal több hozamot kell az államoknak ígérniük az állampapír-aukciókon ahhoz, hogy megfontolják pénzük befektetését.)
Eközben az államkötvény-vásárlás potenciális dél-európai kedvezményezettjei, például az olaszok és a spanyolok azt szeretnék, ha minél kevésbé lennének korlátok állítva ennek a nagy kockázatközösségnek.
Az európai jegybankokat is rángatják majd a politikai érdekek?
Sokan attól is tartanak, hogy a jegybanki döntésekbe masszívan belefolyik majd a politika. Mint ahogy a német pénzügyminiszter is felvetette, a segítségnyújtás feltétele – miszerint az érintett országok kormányainak először is a válságkezelési alapból kellene pénzt kérniük – azzal járna, hogy a jegybank döntéseibe beleszólhat a politika. A válságkezelési alap kifizetéseit ugyanis az uniós államok pénzügyminisztereinek is jóvá kell hagyniuk.
Kérdés persze, hogy jobb megoldás-e az a javaslat, amely szerint a veszélyesen eladósodott államok kormányainak egyenesen az Európai Bizottságnak kellene reformígéreteket tenniük. Elvégre ez egyelőre a görögöknél sem biztos, hogy sikerül.
