Gazdaság

Szeptembertől apokalipszis a világgazdaságban

euro (euro, )
euro (euro, )

Az eurózóna recseg, Amerika inog, és rólunk akarnak példát venni.

Lord Rotschild 130 millió fonttal fogad arra, hogy bedől az euró. A finn kormány az euró bedőlésére készít tervet. A görögök nem csinálják, amit az IMF akar. Amerikában elfogy az állami pénz. Mi jöhet még?

Nem sok jót jelent, ha híres bankárcsaládok „óvatos” álláspontra helyezkednek az euró jövőjével kapcsolatban. Így amikor a Rotschild-dinasztia egyik idősebb tagjáról, Lord Rotschildról kiderült, hogy a RIT Capital Partnersen keresztül az euró ellen fogad, nem egy elemző süllyeszthette a tenyerébe kétségbeesetten a fejét.

Pláne, hogy előző héten a finnek is bejelentették: az eurózóna összeomlására készítenek forgatókönyvet. „Ezt persze senki – még az (euroellenes) Igaz Finnek párt sem – szeretné Finnországban, különösen a kormány nem. De fel kell készülnünk minden eshetőségre” – fogalmazott Erkki Tuomioja finn külügyminiszter a Daily Telegraph című brit lapnak.

Matolcsyzni akarnak

Eközben a görögök több időt kérnek. „Nem kérünk több pénzt – magyarázta Antonis Samaras miniszterelnök a német Bild lapnak. – Helytállunk a vállalásainkért, és teljesítjük a kéréseket. De talpra kell állítanunk a gazdaságunkat, hogy a deficit zsugorodjon. Csak egy kis levegőre van szükségünk, hogy beindíthassuk a gazdaságot, és megnövekedjenek az állami bevételek.” Hogy mennyi időről van szó, azt nem körvonalazta, ám a német lapok úgy spekulálnak: körülbelül két évre gondolhat a görög kormány.

Ám könnyen lehet, hogy erre nemet kapnak válaszul. A héten Németországba és Franciországba is ellátogat a görög államfő, bár hivatalosan nem erről lesz szó. A német lapok – egyebek közt a Spiegel – szerint ugyanis fogy az európaiak együttérzése a görögök iránt. A Görögországot finanszírozó IMF–EU–EKB hitelkeretet pedig csak akkor fogják továbbra is elérhetővé tenni, ha haladnak a megszorítás útján. Ez lehetetlen célnak tűnik, tekintve, hogy a privatizációs tervek nem valósultak meg, és a rendes adófizetéstől elzárkózik a társadalom.

Megvernék az adóellenőrt

Jól mutatja a görög adózás súlyosságát az eset, amelyet az Index is megírt: egy kisebb görög szigeten az adóellenőröket majdnem megverte a felháborodott néptömeg, és a rendőröknek kellett megvédeni őket. Miért is? Mert nem kaptak számlát egy kocsmában, és meg akarták bírságolni a feketén italt adó kocsmárost.

Nem csoda, ha a példás adófizető németek vagy finnek egyetlen eurócenttel sem akarnak többet adni az adócsalást védő balkáni népnek. Philipp Rösler német kancellárhelyettes például úgy fogalmazott a Spiegelnek: az ő szemében a görögök kilépése az eurózónából „már nem egy horrortörténet”.

Amerikában is közeleg a vész

De nemcsak az eurózóna számíthat küzdelmes hónapokra az év végéig. A CNBC szerint figyelmeztető levelet küldött ügyfeleinek a Goldman Sachs, melyben azt tanácsolják, még most szabaduljanak meg a részvényeiktől, mert az év végén elfogy a gazdaság élénkítésére szánt amerikai állami pénz, és jó nagyot fog reccsenni az egész világgazdaság.

David Kostin vezető részvénypiaci elemző szerint jelenleg a legvalószínűbb kimenetel, hogy egyes intézkedéseket mégis megtartanak, ez is kevés lehet azonban ahhoz, hogy a problémát megoldják. A folytatódó bizonytalanság pedig negatív hatással lesz a piac és a gazdaság teljesítményére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik