A végtörlesztők 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a devizahitelétől való megszabadulás után a korábban törlesztőrészletre költött, most felszabaduló összegből megtakarításait fogja növelni – derül ki az OTP megbízásából a GfK által elvégzett felmérésből.
Az OTP Bank által megrendelt kutatás szerint a megtakarítással rendelkezők 8 százaléka törlesztette kedvezményesen devizahitelét, azonban az érintettek többsége még nem döntötte el, hogy a felszabaduló havi összeget mire költi – írja az mfor.hu.
A végtörlesztők közel egyötöde gondolja, hogy a megmaradó összeg egy részét, 12 százaléka pedig azt, hogy teljesen megtakarítja. A megmaradó pénzből átlagosan havi 34 ezer forintot terveznek öngondoskodásra fordítani. Az összeg elhelyezésére a válaszadók majdnem fele a lekötött betéti formát említette.
Az árfolyamgátat eddig a devizahitellel rendelkező válaszadók 9 százaléka vette igénybe, és további 32 százalék tervezi, hogy él a lehetőséggel. A megkérdezettek egynegyede határozottan állította, hogy az összeg egy részét félreteszi, míg 27 százalék nyilatkozta, hogy a teljes összeget megtakarítja.
Az érintettek kalkulációja alapján átlagosan havi 19 ezer forinttal tudnak így gondoskodni a jövőjükről. Az árfolyamgátat választók vagy azt fontolgatók körében azok a megtakarítási formák népszerűbbek, amelyek a rendszeres megtakarításokat ösztönzik. A válaszadók 43 százaléka említette a lakástakarékpénztárat, 30 százalék a takarékszámlát.