Gazdaság

Az árfolyamgáttal menekülnek a hitelesek

árfolyamgát (árfolyamgát, )
árfolyamgát (árfolyamgát, )

Május végéig csaknem 11 ezren csatlakoztak a rendszerhez. Azt remélik, így lélegzetvételhez jutnak.

Azok élhetnek az árfolyamrögzítéssel, akik maximum 20 millió forint összegű devizahitelt, vagy devizaalapú kölcsönt vettek fel. Erre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőségük az érintetteknek.

A bankok a svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250 forintos, a japán jennél pedig 2,5 forintos szinten rögzítik az árfolyamot. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete adatai szerint májusban jelentősen nőtt az árfolyamgát iránti érdeklődés: míg áprilisban 836-tal gyarapodott a számlák száma, addig májusban több mint 4 ezerrel.

A törvény szerint a rendszer április 1-jei startja után a bankok első körben csak a közszféra dolgozóinak kérelmét voltak kötelesek befogadni, aztán június 1-jétől a többi lakáshiteles kérelmét, szeptember elejétől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezőkét. Több bank azonban már május folyamán megnyitotta a lehetőséget a nem közszférában dolgozó lakáshitelesek előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik