A mobil ma már jóval több, mint egy telefon – a technika fejlődése újabb és újabb funkciókkal egészíti ki a zsebben hordott szolgáltatások körét. A Mobiltelefonunk segítségével már most is tudunk fizetni a parkolásért, autópálya-matricáért, illetve egyes online tartalmakért (játékok, zeneszámok), a mobil netbank szolgáltatás segítségével pedig megtudhatjuk a számlaegyenlegünket, indíthatunk (forint és deviza) átutalásokat, de még a pénzünk lekötésére is lehetőségünk van.
„Az innovációnak köszönhetően a valuta- és devizaárfolyamok, részvényárfolyamok folyamatos nyomon követése is könnyebbé vált. Manapság már a saját pénzügyeinkhez kapcsolódó lekérdezések, például számlaegyenlegünk vagy a számláinkon történő pénzmozgások megtekintése, illetve bankkártyák vásárlási vagy készpénzfelvételi limitének módosítása sem vesz hosszabb időt igénybe” – tudtuk meg Forrai Pétertől, az OTP Bank Elektronikus Banki Igazgatóság ügyvezető igazgatójától.
A szolgáltatások fejlesztését behatárolja a telefonok technikai fejlődése. A felhasználók széles köre használja az sms alapú szolgáltatásokat, hiszen sms- üzenetet minden típusú telefonnal lehet küldeni és fogadni. Az internetkapcsolattal rendelkező mobilok új lehetőségeket nyitottak meg. Kialakultak a mobiltelefon böngészőjének segítségével elérhető szolgáltatások, melyek a kis képernyőre optimalizáltan jelennek meg, így telefonon is kényelmesen és egyszerűen használhatóak. Magyarországon is már több bank rendelkezik ilyen honlappal és internetbanki szolgáltatással. Az okostelefonok térhódítása minden szempontból új távlatokat nyitott. Megjelentek a letölthető alkalmazások, például iPhone-ra, iPad-re, Androidos telefonokra.
Magyarországon egyelőre a legismertebb és legelterjedtebb az sms alapú mobilbankolás és mobilfizetés. „Az okostelefonok elterjedésével várható a mobilbankolás felfutása is, melyet egyelőre az újdonságokra fogékonyak használnak. Már most is vannak olyan ügyfelek, akik rendelkeznek megfelelő mobillal, és szívesebben szerzik be az információkat letöltött alkalmazások segítségével – emelte ki Forrai, aki hozzátette, hogy a banki szférában is megjelentek a banki műveletek végzésére használható letölthető alkalmazások, széles körű funkcionalitással. Vélhetően a jövő is ebbe az irányba mutat, hiszen ez a megoldás az ügyfelek számára költséghatékonyabb, de még egy jó ideig nem fogja teljesen kiváltani az sms- küldést.
Miközben a mobilbankolás egy technikailag már kiforrott szolgáltatás, és az ügyfelek több lehetőségből választhatnak, a mobilfizetés esetében még csak a folyamat elején tartunk – jegyezte meg az ügyvezető igazgató. A telefonok technikai fejlődése (például az érintésnélküli NFC technológia megjelenése) itt is új távlatokat nyit, melyekhez próbál a piac alkalmazkodni.
NFC – a jövő
Külföldön elterjedt, itthon még gyerekcipőben jár a Near Field Communication – NFC. Az érintés nélküli NFC technológia a mindennapi élet számos területén sok mindenre egyszerűen felhasználható. Az NFC magyarországi elterjedésének érdekében első lépésként a MasterCard PayPass elnevezésű szolgáltatását vezette be néhány hazai bank. Ezekben a bankkártyákban található egy beépített chip, ami érintés nélküli fizetést tesz lehetővé, ezáltal a fizetés folyamata felgyorsul. A PayPass nagyon dinamikusan terjed a bankkártyák területén, egyre nő a használók és az elfogadóhelyek száma is. Az eddigi tapasztalatok az ügyfelek nyitottsága, és a technológia mindennapi biztonsága terén egyaránt pozitívak – tudtuk meg Forrai Pétertől.
Az OTP Bank szakértője szerint PayPass funkcióval rendelkező bankkártya jó eszköz arra, hogy az ügyfelek megszokják és megszeressék az érintés nélküli fizetést, megismerjék a használatát, és felismerjék az előnyeit, hiszen gyorsabb és kényelmesebb a többi fizetési módnál.
A mobiltelefonok összekapcsolása az érintés nélküli NFC technológiával a következő lépés lesz, hiszen a PayPassra használt rendszer már képes kezelni az NFC-s telefonokat is. A mobilfizetés elterjedéséhez alapvetően szükséges, hogy a jelenleginél sokkal több, beépített NFC chippel rendelkező mobilkészülék jelenjen meg a piacon. Erre már nem kell sokat várnunk, a következő 1- 2 évben várható az ilyen típusú készülékek nagyfokú felfutása. A mobilfizetésben rejlő lehetőségeket a piaci szereplők is felismerték, ezért létrehozták a Mobiltárca Egyesületet (MOTE). A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az NFC szolgáltatások sikere nagymértékben függ a piaci szereplők együttműködési készségétől, és kulcskérdés az egységes megoldás bevezetése.
Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu, www.facebook.com/mindennapipenzugyeink