Gazdaság

Orbán: legalább 5,5 millió magyarnak dolgoznia kell

A kormány és a kamara szorosan együttműködne a kormányprogram végrehajtásában és a gazdasági növekedés beindításában.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki gazdasági évnyitó rendezvényén Orbán Viktor miniszterelnök méltatta a kamarának kiérlelt gazdaságpolitikai elképzeléseit, utalva Parragh László előadására. Biztatta a kamarát: nyugodtan nógassák a kormányt, hogy ne lankadjanak a kormányprogram végrehajtásában.

Felülvizsgálják, min kell korrigálni

Nem ment el amellett sem, hogy Parragh László előadásában a reformok kapcsán visszarendeződésről, szabotázsról beszélt. illetve hogy olykor az eredeti szándékkal ellentétes pontok is bekerülnek egy-egy törvénybe. Kijelentette: a közegellenállást le kell törni, meg kell szelídíteni. Megerősítette, az elkezdett reformokat végrehajtják, amit pedig még el sem kezdtek, azokat is elindítják.

Március végéig a kamara és a kormány megvizsgálja, meddig jutottak a reformban, hol tértek le az útról, illetve hol módosult a reform iránya. Utána pedig április végéig a kormány teljesíti a bizottság ajánlásait, vagyis beütemezi az elvégzendő feladatokat.

5.5 milliónak kell legalább dolgoznia

A foglalkoztatás hangsúlyos volt előadásában. Orbán Viktor utalt rá, hogy 2010-ben (amikor átvették a kormányzást) 3,8 millión dolgoztak (közülük 1,2 millióan nulla adót fizettek), és 6,7 millióan nem dolgoztak. Vagyis 2,6 millió adófizető tartott el 10 millió embert. Ez tragédia, és hosszú távon tarthatatlan – jelentette ki.

Szerinte ezt a torz arányt az előző politikai berendezkedés hozta létre (vagy legalábbis alkalmazkodott hozzá). Sőt, azt is hozzátette (nem minősítve szerinte riválisait), hogy akkoriban lebecsülték a munkát, lebeszélték az embereket a munkáról, és rászoktatták, hogyan szerezzenek ügyesen pénzt az államtól, feketén. Ezt kell megváltoztatni, el kell érni, hogy legalább 5.5 millióan dolgozzanak – jelentette ki. Ez a terv, csak az üzleti világ közbenjárásával lehet sikeres – utalt Parragh foglalkoztatásbővítést sürgető felvetésére.

Középosztály, növekedés

Orbán Viktor kifejtette, hogy ha sikerül elérni, hogy öt és félmillióan dolgozzanak, az már önmagában megerősíti a középosztályt, ami a kormány célja és az üzleti világnak is elsőrendű érdeke. A középosztály megerősítéséhez tartozik, hogy az adópolitika a jövőben is ezt a célt fogja szolgálni. S hangsúlyosabb lesz az adópolitika, mint az elosztás – tette hozzá.

Marad a kormány szerint arányos egykulcsos adózás, a családtámogatás. Onnan lehet majd tudni, hogy ezen a téren a kormány sikeres, ha a legtöbb szó arról esik majd, hogyan lehet az elért életszínvonalat megőrizni az adórendszeren keresztül – valószínűsítette Orbán.

Gyarmatosítók és szövetségesek

Parragh László beszédében utalt arra, hogy a megsértett üzleti körökkel (bankok, kereskedelmi, telekommunikációs és energiacégek különadói) helyre kellene állítani a viszonyt. Erre Orbán Viktor úgy reagált, hogy a különadók nélkül nem lehetett volna a reformokhoz hozzákezdeni.

A külfölddel fennálló vitákra is kitért, s szerinte itt józan ésszel, néha csellel, taktikázva, de semmiképpen nem radikális véleményt formálva lehet eredményt elérni. Utalt a gyarmatosítókra (azokra a beruházókra, akiknek szerinte csak a pénzünk és a piacunk kell) és a szövetségesekre (azokra akiknek a munkánk, a tehetségünk, a kreativitásunk és a szaktudásunk is). Előbbiek térnyerése az országnak nem érdeke, utóbbiaké viszont igen, s ezt a megkülönböztetést a jövőben is alkalmazni fogják. Magyarország ezzel a megközelítéssel lesz képes termelési központtá válni – mondta Orbán.

Egyetlen fillért sem fogunk veszíteni

Azzal kapcsolatban, hogy az EU fejlesztési forrásokat venne el Magyarországtól, kijelentette: ez butaság. Nem a jókat kell büntetni – jegyezte meg. S itt utalt arra, hogy milyen jók lettek a tavalyi hiányszámok, arra viszont nem, hogy milyen áron (különadók, magánnyugdíjpénzek besöprése). Úgy vélte, azzal, hogy az EU bennünket, sikereseket büntetne, máshová meg siker nélkül is zsákszámra hordja a pénzt, rossz vezetői felfogását mutatja. Ilyen módon még egy vidéki kócerájt sem lehet vezetni, nemhogy az EU-t – minősített. Mindent meg fogunk tenni, hogy ne vonjanak el pénzt Magyarországtól, egyetlen fillért sem fogunk elveszíteni emiatt – jelentette ki Orbán Viktor.

IMF

Szólt még az IMF-ről is, mint pénzügyi védőhálóról. A miniszterelnök szerint ugyan Magyarország 1-1,5-2 évig képes lenne még piacról finanszírozni magát, csak ez nem mindegy, milyen áron. Ezért van szükség az IMF-re – közölte. A kormány pedig meg akar állapodni az IMF-fel- mondta.

A késlekedés pedig a miniszterelnök szerint nem a kormány hibája, annak minden felelőssége a másik felet terheli . Hiszen a kormány teljesítette, amit kértek tőle (itt konkrétan a jegybankkal kapcsolatos választ említette meg). Az IMF-fel csak olyan megállapodást kötnek meg, ami nem ellentétes a magyar gazdaságpolitikai célokkal, nem veszélyezteti a magyar középosztály helyzetét – szögezte le. A miniszterelnök bízik a gyors megállapodásban, s mint mondta, onnantól kezdve, ahogy megnyílnak a források, arra kell majd ügyelni, hogy megtérülő módon, profitot termelve fektessük be ezeket.

Oktatás és némi kritika

Orbán és Parragh is beszélt az oktatás reformjáról, amit mindketten sikerként könyveltek el. Parragh főleg azt hangsúlyozta, hogy az oktatás élethosszig tartó és gazdaságvezérelt kell hogy legyen, vagyis alkalmazkodnia kell a foglalkoztatási igényekhez és a gazdaság szakmai elvárásaihoz.

Parragh kevés kritikával élt, de azt például megemlítette, hogy nem jó, hogy az önkormányzatok kontroll nélkül növelhetik a helyi adókat. S azt is, hiába az 500 milliárdos bürokráciacsökkentő program, ha a vállalkozások nem érzékelik a változást. A hivatalok hozzáállása inkább durvább lett, mint korábban és több a túlkapás is – tette hozzá.

Parragh felvetését, hogy az EU-s pénzek felhasználását fel kellene gyorsítani viccesen szocialista szófordulatnak illette. De azt is hozzátette, nem elégedett az ezen a téren eddig elért eredményekkel, ezért ez különösen fontos terület lesz és a kormány várja a kamara javaslatait. Egyetértett abban Paraghgal, hogy 2014-re pedig, amikor új finanszírozási szakasz nyílik, Magyarországnak új apparátust kell kialakítania, ami nem olyan nehézkes, mint a mostani örökölt. Ebben a kérdésben is együttműködnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik