Gazdaság

Ne feledkezzünk meg a baleseti adóról!

Az egészségügyi források bővítése érdekében január 1-től baleseti adó is terheli az autósokat. Érdemes odafigyelni arra, hogy ha bankunknak korábban rendszeres átutalási megbízást adtunk a kötelező díjának fizetésére, meg kell emelnünk a biztosítónak szánt összeg mértékét.

A baleseti adót a biztosítók állapítják meg és szedik be az ügyfelektől, illetve utalják tovább az állam részére. Kiszabása a biztosítási díjfizetés rendszerességéhez igazodik, vagyis, ha a KGFB díjat negyedéves rendszerességgel fizetjük, a plusz 30 százalékot is akkor kell eljuttatni a biztosítóhoz. A baleseti adó alapja az éves KGFB díj 30 %-a, de legfeljebb 83 forint/nap/gépjármű lehet.

Így 2012-ben a baleseti adó egy gépjármű esetében maximum 83 x 366 = 30 378 Ft lehet, amennyiben a KGFB szerződés 2012. január elsejétől december 31-ig folyamatosan fennáll. Határozott tartamú biztosítási szerződések esetében az adó alapja a határozott időtartamra megállapított biztosítási díj lesz.

A 2012. január 1-jétől fennálló adófizetési kötelezettség vonatkozik a már életben lévő szerződésekre is, tehát ha a szerződés nem január 1-jével indult, hanem még 2011 folyamán, a megfizetett biztosítási díj idei évre eső része után az adót meg kell fizetni. Ez esetben a biztosító értesíti arról, hogy a 2012-es évre vonatkozóan, időarányosan mekkora KGFB biztosítási díjrészlet után, milyen összegű baleseti adót kell „pótlólagosan” megfizetnünk.

Például:
Ha a szerződés szerint az ügyfélnek 2011. október 1-jén kellett fizetnie a félévente esedékes KGFB díjat, és így a következő díjfizetési kötelezettsége csak 2012. április 1-jén esedékes, akkor a baleseti adó 2012 január-február-márciusra eső arányos részét pótlólagosan, utólag fogja beszedni a biztosító az év elején.

Ha a kötelező felelősségbiztosítás negyedéves díja például 15 000 Forint, ehhez 2012 januárjától hozzáadódik a negyedéves adófizetési kötelezettség 30 százaléka, azaz 4 500 Ft. Ha az üzemben tartó mindössze a szokásos 15 000 Ft-ot teljesíti – esetleg automatikus banki átutalással –, akkor a biztosító ebből először a 4 500 Ft-os adót vonja le és továbbítja az államnak, vagyis a negyedéves biztosítási díjnál ez esetben 4 500 Ft díjhiány keletkezik. Nem szerencsés tehát elfelejteni, hogy meg kell emelnünk az átutalási megbízás összegét a baleseti adó mértékének megfelelő összeggel.

Fontos tudni, hogy ha az ügyfél az adó összegénél alacsonyabb összeget fizet be, az is a biztosítási szerződés megszűnéséhez vezethet! Ez több súlyos következménnyel jár, ezért célszerű az ilyen helyzetet elkerülni. Ha a biztosítási díj nemfizetése miatt a gépjárművet a forgalomból kivonják, az addig felhalmozott adótartozást rendezni kell.

Készült A pénziránytű Alapítvány támogatásával!

További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu, www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik