Gazdaság

Tárgyaltak, de nem döntöttek a Malévról

A kormányszóvívő hallgat, a fejlesztési tárca pedig szakmai befektetőre számít azok után, hogy Brüsszelből felmutatták a piros lapot.

A kormány mai ülésén tárgyalt a Malév helyzetéről. Erről a kormányszóvívő számolt be, de Giró-Szász András nem árult el részleteket.

Az Európai Bizottság a múlt hétfőn a Malévnak nyújtott „összeegyeztethetetlen” állami támogatás – 70-100 milliárd forint – visszafizettetésére szólította fel Magyarországot, mert 2007 és 2010 között, a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami hozzájárulásnak minősül.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még a múlt héten az MTI kérdésére azt válaszolta: változatlanul kiemelten számolnak egy szakmai befektető bevonásának lehetőségével a Malévnál. Akkor úgy vélték, a szaktárca javaslatai alapján a következő kormányülésen döntés születhet a helyzet rendezését leghatékonyabban szolgáló megoldásról.

A társaság igazgatóságának elnöke, Berényi János egy héttel ezelőtt az m1 reggeli műsorában kijelentette: a Malév repül és repülni fog, a napi működést nem befolyásolja az uniós döntés. A téli menetrendben – a korábbi évekkel ellentétben – fellendülés tapasztalható, a bevételeket hétmilliárd forinttal túlteljesítette a légitársaság.

A cég legutóbbi, január 6-i rendkívüli közgyűlését a tőkerendezésről szóló napirend előtt felfüggesztették, január 27-én esedékes a folytatás. A 2010. évet 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével zárta a Malév, ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2011-ben két lépcsőben tőkét emelt, ugyanakkor tulajdonosi kölcsönt is kapott a társaság az elmúlt esztendőben. Legutóbb a december 29-i kormányhatározat szerint ötmilliárd forintot, előzőleg pedig novemberben 4,2 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik