Gazdaság

Bóvlik maradunk az IMF-megállapodás után is

A Fitch elemzője már most közölte: ha megköti Magyarország az IMF-fel a megállapodást, az még kevés a felminősítéshez.

Pozitív hatással lenne egy Magyarországgal kötendő IMF-megállapodás, de automatikusan nem járna az ország hitelminősítésének a javulásával mondta az MTI tudósítása szerint a Fitch Ratings vezető elemzője egy konferencián.

Mindez nem meglepő, hiszen a hitelminősítő már Magyarország leminősítésének indoklásakor is hangsúlyozta: ha sikerül megállapodnia Magyarországnak az IMF-fel, akkor is kétségek maradnak, a magyar kormány valóban alá tudja vetni magát a szigorú feltételrendszernek.

A piaci pletykák szerint a magyar kormány éppen azért kezdett tárgyalni az IMF-fel, hogy elkerülje Magyarország S&P általi leminősítését. Hogy így volt-e valóban, nem tudni, annyi biztos, az S&P és a Fitch is jelezte, megvárják az IMF-tárgyalások végét.  A tárgyalások azonban  – amelyek pedig még valóban csak informálisak voltak – megszakadtak,  az  S&P és a Fitch pedig mégsem várta meg a tárgyalások végét, leminősítette Magyarországot.

Korábban több elemző is figyelmeztetett: sokkal könnyebb a bóvli kategóriába be-, mint kikerülni.  A tartósan „bóvli” kategóriában ragadás sajnos tartósan megemelni Magyarország finanszírozásának, illetve a hazai bankok forráshoz jutásának költségeit. Mindez pedig tartósan csökkenti Magyarország gazdaságának növekedési esélyeit, azaz a várhatóan hamarosan beköszöntő recesszióból való killábalásnak a lehetőségét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik