Gazdaság

Az IMF-tárgyalások mozgatják a befektetéseket

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szerdán induló egyeztetésekre figyelnek a befektetők a héten a magyar részvénypiacon.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a hitelmegállapodásról szóló egyeztetések előtt egyelőre a találgatások mozgathatják a részvényárakat, de túl sok optimizmusra nincs ok. Addig is a nemzetközi piacok bizonytalansága hathat a BÉT kereskedésére. Hozzátette, hogy a magyar kormány és az IMF részéről elhangzott nyilatkozatokból még nem körvonalazódik a megegyezés, a véleménykülönbség továbbra is fennáll.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén úgy látja, hogy a kormány és a “világ” közötti nyilatkozatháború áll továbbra is a magyar árfolyammozgások középpontjában, és vélhetően addig, amíg nem körvonalazódik egy határozott megoldás, ez így is marad.

A szakértő szerint a nemzetközi piacok enyhe negatív hangulata most kevésbé zavarja a magyar tőzsdét, a forint hétfőn reggel még mindig inkább az enyhülés jeleit mutatja, bár a részvénypiacon ebből egyelőre semmi nem látszik.

Fellegi a kulcsfigura

Fellegi Tamás az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter előkészítő megbeszéléseket folytat január 11-én, szerdán Washingtonban. A kormány pénteken tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamásnak, és meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet.

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,04 pontos emelkedéssel, 16.276,76 ponton nyitott hétfőn.

A pénteki záró értékéhez képest 1,05 százalékkal erősödött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik