Belföld

Fellegi előfeltételek nélkül megy az IMF-hez

Január 11-én utazik Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonba, hogy az IMF vezérével is tárgyaljon. A kormány csak előfeltételek nélküli tárgyalásra hajlandó.

Fellegi utazásának a célja, hogy informális egyeztetéseket folytasson a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországért felelős szakembereivel, továbbá Christine Lagarde-dal, az IMF vezérigazgatójával és az Igazgatóság más tagjaival – számol be az Index.

Hogy hivatalos tárgyalás és hitelmegállapodás mikor lehet, azt egyelőre nem tudni, korábban az IMF és az EU delegáció a jegybanktörvény és a stabilitási törvény visszavonásához kötötte a hivatalos tárgyalások megkezdését. A kérésnek azonban a kormány – bár a jegybanktörvényt több ponton módosították – nem tett eleget. Az első, budapesti informális tárgyalásokról, még december közepén, az uniós és IMF-es küldöttség idő előtt hazautazott.

A kormány közölte, csak előfeltételek nélküli tárgyalásra hajlandó. Felajánlotta ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az Európai Bizottságnak „a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről és a jövőbeni megállapodás pénzügyi, makrogazdasági és politikai vonzatairól.”

A kormány a tárgyalások megkezdésekor közölte, elővigyázatossági hitelben gondolkodik, vagyis semmiképpen nem a korábbihoz hasonló úgynevezett készenléti hitelben, jelen gazdasági helyzetben inkább ez utóbbira van nagyobb esély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik