Gazdaság

Ölre mennek a biztosítók az autósokért

Félidejénél tart az idei kötelező gépjármű-felelősségi biztosítási kampány. Tavalyhoz képest kiugró az újrakötések aránya, nem várt újabb áresés következett be.

Az idei kötelezőkampányban ismét a hűséget „büntetik” a biztosítók: a kettős tarifa hatására az összes váltó között a tavalyi 25 százalékról újra 37 százalékra ugrott a kötelezőjüket a saját biztosítójuknál felmondó, majd kedvezőbb áron újrakötő autósok aránya – derül ki a kötelező.hu közleményéből. A szakportálon a legtöbben eddig a K&H-hoz, az Uniqához és a Köbéhez szerződtek, ám a felmondásokat is figyelembe véve az állományát leginkább az Uniqa, a Genertel és a Wabard tudta növelni az első két hét során.

A portál tapasztalatai szerint hiába hozzák előre az évközi évfordulós autósok a kötéseiket, átlagosan 36 százalékkal fizetnek többet, mint azok a társaik, akiknek az idei kötelezője december 31-én jár le. Ennek oka egyértelműen az, hogy a kampányban az utóbbiakért folyik élesebb küzdelem, ami pluszkedvezmények bevetésével is jár.

A Netrisk közölte, a portálon megkötött első százezer kötelező biztosításból csaknem 24 ezret az Uniqa, 14 ezret a KÖBE, 13 ezret a K&H, 10 ezret a Posta, 8700 darabot pedig az Allianz vitt el. A sorrend a kampány második felében várhatóan már nem változik, a baleseti adó elfogadása viszont felélénkítheti a kampány utolsó hetét. A kötelező mellé az idén jóval többen kötnek kiegészítő termékeket. Legnépszerűbb közülük a mini casco.

Újabb áresés

A portál szerint az idei kampány érdekessége a nem várt újabb áresés és a baleseti adó bevezetése mellett az, hogy az autósok jóval nagyobb arányban kötnek kiegészítő termékeket kötelező biztosításuk mellé, mint az előző években. A portálon duplájára nőtt a múlt évhez képest a cascót választók aránya.

Második a népszerűségi sorrendben a kátyú-, harmadik a gyorshajtás-biztosítás, a negyedik legkeresettebb pedig a Netrisk Angyal autós asszisztencia. Az idei kampányban először elérhető Mol-benzinkártyák iránt szintén kiemelkedő az érdeklődés. A Netrisk ügyfeleinek a Mol-töltőállomásokon literenként 10 forintos árengedményt kínáló üzemanyagkártyára percenként 2 darab igénylés érkezik a kötelezőváltás során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik