Gazdaság

Békesi: akár “fű alatt”, de meg kell egyeznünk

Az irányítás monetáris oldalon a jegybanknak, fiskális oldalon pedig a kormányzatnak csúszott ki a kezéből. Éppen ezért az IMF-fel meg kell egyeznünk.

Nincsenek eszközeink a válság ellen, a monetáris oldalon a jegybanknak, fiskális oldalon pedig a kormányzatnak csúszott ki a kezéből az irányítás. Nincsenek eszközeink a válság ellen, ott állunk a csalánosban letolt gatyával – erről Békesi László beszélt az ATV-ben.

A szakember úgy látja, Magyarországnak hatalmas szüksége van a Nemzetközi Valutalap által nyújtott védőernyőre, mert ez megnyugtatná a piacokat.

A közgazdász szerint elkerülhetetlen az IMF-fel való megegyezés, ha másképp nem, fű alatt, különben senki sem véd meg minket a csődtől.

Hitel kell

Katona Tamás az első Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány alatt a Pénzügyminisztérium államtitkáraként dolgozó politikus is hangot adott annak a véleményének, hogy a kabinetnek készenlétihitel-megállapodást kell kötnie az IMF-fel.

Az MTI kérdésére, hogy ezt csak a pénzpiacok megnyugtatása miatt tartja-e szükségesnek, vagy úgy véli, hogy IMF-hitelre is szükség van, azt mondta: egyre valószínűbb, hogy hitelt kell kérni a valutaalaptól.

De az IMF-megállapodás már csak azért is szükséges, mert nem maradhat tartósan 315 forint környékén az euróárfolyam – fejtette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik