Gazdaság

Gépjármű-finanszírozás – Hogy öröm is maradjon az álomautó…

A kedvezményes autóértékesítési ajánlatok láttán csábító lehet egy új autó megszerzése, vásárlás előtt azonban mindenképpen érdemes a jármű vételével és tartásával kapcsolatos összes kiadásra figyelemmel lenni. Összeállításunkban a körültekintő tervezéshez kívánunk segítséget nyújtani.

A beruházás megtervezésekor az első lépés mindenképpen az, hogy olyan járművet válasszunk, amely nem csupán álmainknak, hanem tényleges használati igényeinknek is megfelel, s a megszerzésére fordítandó kiadások arányban állnak a család teherviselő képességével. Amikor pedig a beruházást megtervezzük a vásárlással kapcsolatos kiadások mellett, vegyük számba a fenntartással összefüggő költségeket is.

Mekkora a tényleges költségkeret?

Elméletben tudjuk: az autózás drága dolog. A rendszeresen jelentkező kiadások még egy alacsony kategóriájú, átlagos kilométer-futású autónál is elérik a havi 35 ezer forintot, hiszen az üzemanyag mellett fizetni kell gépjármű-adót, legalább a kötelező felelősségbiztosítást, autópálya használati díjat, szervizköltségek pedig akkor is jelentkeznek, ha az autó nem hibásodik meg, olajcserére, fékellenőrzésre, téli-nyári gumi cserére ugyanis ilyenkor is költeni kell.

A vásárlás megtervezésekor azonban jellemzően megfeledkezünk ezekről a kiadásokról, s akkora hitelt vállalunk, amely már önmagában is közelíti azt a keretet, amelyet a családi költségvetésből erre a célra szánnánk. Pedig innen kellene elindulni, s ehhez lenne érdemes hozzátenni azt az összeget, amely – hiteltörlesztésként – még „elfér” a mindennapi kiadások között, már ha nem rendelkezünk elegendő saját forrással az autóvásárláshoz (ahogy az általában lenni szokott).

Ha az igények és lehetőségek felmérése megtörtént, s megtaláltuk azt a járművet, amely elképzeléseinknek megfelel, jöhetnek a következő lépések, egyebek mellett – amennyiben szükség van megtakarításunk mellett külső forrásra -, a számunkra leginkább megfelelő finanszírozási forma és kondíciók kiválasztása.

Részletre vagy lízingre vegyünk-e autót?

A gépjármű-finanszírozásban a legjellemzőbb formák a hitel és a zárt végű pénzügyi lízing. A két módozat között a különbség a tulajdonos személyében van: hitelnél az ügyfél, lízingnél pedig a finanszírozó tulajdonában van a gépjármű. Többen ez utóbbitól ok nélkül megriadnak, holott a gépjárművet az ügyfél egyik esetben sem tudja értékesíteni, mert a törzskönyvet a finanszírozó hitelnél is magánál tartja, és vételi opció bejegyzésére is sor kerül a kölcsönt nyújtó javára – emelték ki megkeresésünkre a Merkantil Banknál.

Lízingnél jellemzően alacsonyabb a megkövetelt önerő és rövidebb a hitelbírálati idő, sőt, van ahol a THM (azaz a forrás biztosításával összefüggő valamennyi költség figyelembe vételével képzett mutató) is kedvezőbb, magyarán gyorsabban és előnyösebb feltétekkel lehet hozzájutni a szükséges összeghez. Ennek oka többek között az a tény, hogy a finanszírozó számára kevésbé kockázatos ez a forma.

Milyen szempontokat érdemes mérlegelni?

A megfelelő forma kiválasztása mellett szánjunk időt a finanszírozó általános szerződési feltételeinek megismerésére, különös tekintettel az esetleges negatív eseményekre (például a késedelmes fizetéssel, valamint a felmondással kapcsolatos kitételekre), a kamatszámítás módjára, deviza alapú konstrukciónál az alkalmazott árfolyamra és közzétételének helyére, továbbá minden olyan feltételre, ami befolyásolhatja a törlesztőrészlet nagyságát. Devizaalapú hitelnél pedig mindenképp vegyük számításba, hogy a kedvezőtlen árfolyam-ingadozások miatt akár több ezer forinttal is megnőhet a havonta fizetendő összeg.

Ismerjük meg a velünk kötendő egyedi szerződés tartalmát, a kamat mértékét, annak esetleges változásának feltételeit, és számításának módját, a havi törlesztő részlet összegét, annak kamat és tőkerészét a teljes futamidő alatt, az esetlegesen felmerülő költségekre vonatkozó részeket.

Honnan kérhető segítség?

Amennyiben pénzügyekben nem vagyunk jártasak, lehetőségeinktől függően, érdemes ellátogatni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének weboldalára, vagy elolvasni az intézmény kiadványait, amelyek a honlapján, illetve fiókjaiban, ügyfélszolgálatán egyaránt megtalálhatók, és igen hasznos információkat, tanácsokat tartalmaznak, továbbá egyértelműen és kizárólagosan a fogyasztók érdekeit szolgálják.

A pénzintézetek munkatársai előre egyeztetett időpontban szakszerű és ügyfélközpontú tanácsadást nyújtanak az általuk kínált termékekről – emelték ki a Merkantil Banknál. Van lehetőség a különböző feltételű termékek, konstrukciók összehasonlítására, kalkulációk, ajánlatok készítésére, jövedelem kalkulátor igénybevételére, ezáltal a család teherviselő képességének megállapítására. Megismerhetik a hitel/lízing főbb jellemzőit, a teljes hiteldíj mutatót, a költségeket, a törlesztőrészletek összegét, a fizetés elmulasztásának következményeit, az elállási jogot, az előtörlesztéshez való jogot, a kockázatokat. Ezáltal minden információt és magyarázatot megkap az érdeklődő ahhoz, hogy felelős döntést tudjon hozni.

Milyen hosszú legyen a futamidő?

Az ügyfelek szemében általában vonzó a hosszú futamidő, mert kevesebb a havi törlesztőrészlet. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy minél hosszabb a visszafizetés időtartama, annál nagyobb a kockázata annak, hogy az autó valós értéke a futamidő előrehaladtával – s ezzel együtt a gépjármű életkorának növekedésével – nem fedezi a még fennálló tartozást. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy amennyiben a futamidő lejárata előtt el kell adnunk az autót, annak ára esetlegesen nem lesz elegendő a tartozás kiegyenlítésére.

Ebből a szempontból a 3-5 éves futamidő különösen új gépjárműveknél átlátható. A maximális 7 éves, de már a 6 éves futamidő is komoly kockázatot hordozhat ugyanakkor, hiszen egyre jobban nyílik a távolság az autó értéke és a tartozás összege között, természetesen az autó értékének a rovására.

Az előtakarékosság, magasabb önerő és rövidebb futamidő a felelősebb döntés – hangsúlyozták a pénzintézet szakemberei.

Mire érdemes még figyelni?

A finanszírozási kérdések mellett néhány egyéb szempontra is megéri figyelni. Használt gépjármű vásárlásánál érdemes az autó állapotának leírását részletesen elolvasni, s célszerű egy szerelő ismerőst is magunkkal vinni a vásárláskor.

Az adásvételi szerződésben feltétlenül szerepelnie kell a gépjármű bruttó eladási árának, az autó típusának, korának, és azonosító adatainak (így a rendszámnak, az alvázszámnak, a motorszámnak). Fontos továbbá, hogy ellenőrizzük a szükséges okmányok és eredeti kulcsok meglétét, a kilométeróra állását, és mindenképpen tegyünk próbautat – hívták fel a figyelmet a Merkantil Banknál.

 

Végül – de természetesen messze nem utolsó sorban – alaposan tanulmányozzuk át a biztosítók által nyújtott szolgáltatásokat, hogy a körültekintő tervezéstől független váratlan helyzetekben – például baleset esetén – is tudjuk, hogy mi az, amire számíthatunk…

 

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik