Gazdaság

Az MKB is szakított a hitelközvetítőivel

Több versenytársa után az MKB is megvált hitelközvetítőitől. Ugyan ezt hivatalosan nem jelentette be, de jutalékot immár nem fizet a jelzálog-fedezetű lakossági hitelek után.

Össztűz zúdul a devizahitelezésért felelősnek kikiáltott hitelközvetítőkre. A CIB Bank már évekkel ezelőtt, az Erste nemrégiben szakított ezzel az ügyfélszerzési csatornával, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pedig éles hangú nyilatkozatban hívta fel a szakmai közvélemény figyelmét a közvetítők felelősségére a devizahitelezés elburjánzásában, sőt létjogosultságukat is megkérdőjelezte.

Hétfőn az MKB Bank írt levelet a külső értékesítési partnerhálózatának, amelyben a bank a lakossági termékek után fizetendő jutalékok átárazására hívta fel a figyelmet. A levél szerint az MKB Bank a 2011. szeptember 29. előtt beérkezett és még jutalékkal nem jutalmazott hitelek közül az új, szabad felhasználású hitelekért kifizeti a jutalékot, de az úgynevezett kiváltó hitelekért már nem.

A devizahitelesek végtörlesztését lehetővé tevő forinthitelek közvetítéséért ugyanis a törvény tiltja is a pénzügyi közvetítők javadalmazását. A szeptember 29-e után beérkezett hitelek esetében a bank továbbmegy, már semmilyen jelzálog-fedezetű hitelért nem fizet az ügynököknek. Mindez nem vonatkozik a vállalati hitelekre, de ezeknél sokkal alacsonyabb amúgy is a közvetítők aránya.

A fenti megoldás egy elegánsabb és nem feltétlenül végleges megoldása a közvetítők kiiktatásának, akik nincsenek ugyan kirúgva, de természetesen a közvetítői jutalék nélkül aligha fognak tömött sorokban hiteleket közvetíteni.

Miközben korábban a bankok nagy örömmel fogadták a közvetítők egyre intenzívebb munkáját és az egész szektorban folyamatosan nőtt a közvetítők által hozott lakossági hitelek aránya, az utóbbi hetekben, gyakorlatilag a végtörlesztés lehetőségének kinyitása óta mindenki menekül tőlük. A bankok mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy miként egykoron nagy aktivitást mutattak a banki üzlet növelésében, úgy most ne nagyon buzoghassanak a banki veszteség növelésében. Vagyis nehogy a devizahitelek kiváltását lehetővé tevő forinthitel-közvetítésre vessék magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik