A keresetek reálértékének legnagyobb növekedése a sokgyerekes családoknál következett be. A kétgyerekes szülők nettó keresete 13,8 a háromgyerekeseké 22 százalékkal nőtt az első félévben, és ezzel a reálkereset 9,3, illetve 17,2 százalékkal emelkedett. A gyermektelen családokban a 4,7 százalékos bérnövekedés is 0,6 százalékkal emelte a reálkeresetet az első félévben.
A foglalkoztatottak száma az idén május-július átlagában 1,1 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 10,9 százalékos volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint tavaly ugyanakkor.
Az idén az első hét hónapban a bruttó átlagkereset – a számviteli nyilvántartások alapján – 211 200 forint volt, ami 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az átlagos havi nettó kereset 140 100 forintot tett ki, 5,5 százalékkal többet, mint a 2010. január-júliusi. A versenyszférában 143 300 forint, a költségvetésben 133 900 forint volt a havi nettó.
Az első nyolc hónapban a legnagyobb mértékű drágulás továbbra is az élelmiszereknél következett be, amelyek árai átlagosan 7,3 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakinál.