Gazdaság

IMF: veszélyes, új szakaszba lépett a világgazdaság

Sok a negatív hatás a Nemzetközi Valutalap szerint, de a fejlett országokban lassú, egyenetlen növekedésre kell számítani.

Veszélyes, új szakaszba lépett a világgazdaság, a gazdasági tevékenység világszerte mérséklődött és egyenetlenné vált, a bizalom jelentős mértékben csökkent, és egyre több negatív irányba ható kockázat jelentkezik – értékel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden nyilvánosságra hozott, Világgazdasági kilátások című féléves jelentésében.

A szervezet szerint egyszerre két negatív tényező is rontja a világgazdasági jövőképet: az év eleje óta jelentősen lassult a fejlődő piacok növekedési üteme, illetve megugrott a költségvetési és pénzpiaci bizonytalanság, különösen az elmúlt másfél hónapban. Mindkét jelenség aggodalomra ad okot, de együttes megjelenésük és egymásra gyakorolt hatásuk talán még inkább – írja az IMF jelentésében.

A szervezet szerint a szerkezeti tényezőkön túl egyszeri sokkok, így a Japánt sújtó természeti csapások, illetve az észak-afrikai és közel-keleti politikai zavargások is rontottak a világgazdaság növekedési kilátásain. A fejlett országokban mindazonáltal nem várható recesszió, lassú, egyenetlen növekedésre kell számítani. A fejlődő piacokon továbbra is robusztus, a fejlett országokénál magasabb bővülési ütem várható, azonban a kilátások kockázatai nőttek – írja elemzésében a Valutaalap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik