A nemesfém ára az 1970-es évek eleje, a Bretton Woods-i rendszer összeomlása óta egy emelkedő trendben mozog, de az arany bikapiacának kezdetét 2001. áprilisára teszik. A sárga fém jegyzése az idei évben újabb és újabb történelmi csúcsokat döntött, unciánkénti jegyzése meghaladta az 1500 dollárt. 2001 áprilisa óta az arany tőzsdei ára majd meghatszorozódott, a válság kitörése óta pedig közel 230%-ot emelkedett.
Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, úgy tűnik, hogy a világgazdaságban, a politikában vagy a globális pénzügyi rendszerben bármi is történik, legyen az jó, vagy rossz, az arany profitál belőle. Igazi jolly jokernek tűnik a befektetési lehetőségek között. Ez nem véletlen, hiszen a nemesfémnek különleges tulajdonságai vannak. Az arany hosszú időn keresztül a globális pénzügyi rendszer alapja volt.
E mellett klasszikus értékőrzőnek, menedék eszköznek számít, fedezetként szolgál az infláció és a dollár gyengülése ellen. Jellegzetessége, hogy nem kapcsolódik hozzá hitelkockázat, a fizikai arany birtoklása nem jár partnerkockázattal, magas az érték-mennyiség rátája, könnyen átruházható, szállítható, és nem utolsósorban tartós árucikk. Ráadásul az arany piaca a leglikvidebb és legmélyebb az árupiacok közül –nem véletlen tehát hogy az utóbbi vérzivataros időkben ismét felértékelődött az arany, mint befektetési eszköz.
A sárga fém mindemellett azért is különleges az árupiaci termékek között, mert az egyetlen olyan cikk, amely piacára jelentős hatással van a jegybankok magatartása.
Jegybankok – eladókból vevők
A központi bankok már több, mint 100 éve jelentős nagyságrendben birtokolnak aranyat. Az arany felhalmozása az 1880-as években kezdődött az aranysztenderd rendszerhez köthetően, a csúcson, a ’60-as években a teljes föld felett lévő mennyiségnek több mint a fele jegybankok kezében volt. A Bretton Woods-i rendszer már nem klasszikusan arany sztenderd volt, a sárga fémnek azonban kulcsszerepe maradt: a dollár árfolyama az aranyhoz volt fixálva, vagyis áttételesen, de az arany maradt a pénzügyi rendszer alapja.
1971 augusztusában azonban az USA elhagyta a rendszert, a világ pedig belépett a lebegő árfolyamrendszerek korába. A rendszer összeomlását követően a jegybankok megkezdték az aranytartalékok leépítését. Az ezredfordulóra azonban felerősödtek azok a félelmek, hogy a nem összehangolt jegybanki eladások destabilizálhatják a piacot. Így 15 európai jegybank (az euró övezet bankjai, az EKB, a svájci és a svéd jegybank) aláírta az első jegybanki arany megállapodást, amit azóta még két hasonló követett (Central Bank Gold Agreement, CBGA), amelyben az aláírók kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lépik túl a meghatározott eladási mennyiségeket. Az egyezményhez informálisan több más központi bank is csatlakozott (USA, Ausztrália, Japán), míg mások deklarálták, hogy nem jelennek meg eladóként a piacon.
Az első periódusban a jegybankok teljesen kihasználták a kvótát, a második periódusban azonban már érezhető volt egyfajta szemléletváltás, majd az elmúlt néhány évben 180 fokos fordulat következett be a jegybankok magatartásában: 2009-től kezdve drasztikusan visszaestek a CBGA3-ban résztvevő bankok eladásai.
Ez nem véletlen, hiszen a második egyezmény vége egybeesett a globális pénzügyi krízissel; az arany biztonságos menedék státuszának köszönhetően érthető módon a jegybankok szemében is felértékelődtek az arany tartalékok.
Új szereplők
Mindeközben új szereplők jelentek meg a vételi oldalon, így a jegybankok, amelyek korábban jelentősen erősítették a kínálati oldalt, nettó vevőkké váltak a piacon. A jegybanki szektor nettó eladásai 2008-ban megfeleződtek, 2009-ben 30 tonnára apadtak, majd 2009-ben már nettó 87 tonnával a vételi oldalt erősítették, amire 21 éve nem volt példa.
Amíg az európai országokban hagyományosan magas volt az arany részaránya a tartalékokon belül, a gyorsan növekvő ázsiai országokban teljesen más volt a kiinduló helyzet. Ezek a gazdaságok exportvezérelt növekedési politikájuknak köszönhetően óriási devizatartalékokat halmoztak fel, amelyek meghatározó része még mindig dollár eszközökben áll. A tartalékok exponenciális emelkedésével párhuzamosan egyre erősebb volt a diverzifikációs igény, amit értelemszerűen erősített az amerikai fizetési mérleggel, annak fenntarthatóságával kapcsolatos bizonytalanság és ezzel összefüggésben a dollár leértékelődésétől való félelem. A diverzifikáció már évekkel korábban elindult, fokozatosan nőtt más devizák (például az euró és a font) részaránya, de továbbra is a dollár maradt a domináns eszköz.
A válság ráerősített erre a folyamatra, és mivel az amerikai problémák miatt egyre többen kérdőjelezik meg a dollár tartalékdeviza szerepét (miközben az euró jövője is egyre borúsabb), ázsiai részről felmerült egy új szupranacionális deviza létrehozásának a gondolata is. Ez azonban egyelőre csak elméleti síkon létezik, így ezek a központi bankok értelemszerűen az arany felé fordultak.
A jelentős vásárlások ellenére Kínában és Indiában az arany súlya még mindig jóval alacsonyabb, mint a nyugat-európai gazdaságokban. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a tartalékokon belül átlagosan 40% az arany súlya, míg a feltörekvő világban ez a ráta mindössze 5% vagy kevesebb, míg Kína tartalékain belül jelenleg mindössze 1,6% az arany súlya. Ha az ázsiai óriás csak a feltörekvő átlagot jelentő 5%-ra szeretné tornázni az arányt, ahhoz további több mint 2000 tonna aranyat kellene bespájzolnia –ez egy teljes éves globális keresletnek felel meg.
Az arany piaca erős marad
Az arany újabb és újabb csúcshódításait látva világszerte nő a kisbefektetők érdeklődése is a nemesfém iránt. Bár a piaci hüvelykujj szabály alapján akkor kell kiszállni, ha már a szomszédasszony is az arany befektetésekről érdeklődik, mert ez a legbiztosabb jele a küszöbönálló korrekciónak, az arany piacán az összeomlás egyelőre minden bizonnyal várat magára.
A pénzügyi válság nyomán a világ még mindig tele van taposóaknákkal így menedékeszközre még jó ideig szükség lesz, Kína és India arany iránt (is) megmutatkozó csillapíthatatlan éhsége is a keresleti oldalt erősíti, miközben a jegybankok magatartásában sem várható a közeljövőben fordulat, a központi bankok jó ideig nem térnek vissza a kínálati oldalra. Bár az 5000 dolláros aranyárra vonatkozó jóslatok nem tűnnek reálisnak –bár vitathatatlanul főcím lesz belőlük- a sárga fém az előttünk álló időszakban is jolly joker maradhat.
